aktuális

Dunakeszin megnyitották a 24. városi játszóteret

Kundlya Zsófia lakossági kapcsolatokért felelős önkormányzati megbízott még tavaly indított szavazást arról, hogy milyen játékelemek kerüljenek a Vasvári utcai játszótérre. Ezúttal nem egy meglévő tér felújításáról volt szó, hanem egy új helyszínről, ahol az volt a cél, hogy az iskolás korosztály is megtalálja magának a szórakozást.

“Még tavaly kerestek meg az itt élők azzal a kéréssel, hogy a 6 éven felüli korosztálynak nagyon hiányzik a környékről egy játszótér. A helyszín megtalálása után kerestem fel Dióssi Csaba polgármester urat, aki szerencsére egyből az ügy mellé állt. Ezt követően a szülőket kértük meg, hogy szavazatukkal segítsenek kiválasztani a szerintük legjobb eszközöket, így született meg a város 24. játszótere” – mondta Kundlya Zsófia.

Kundlya Zsófia, lakossági kapcsolatokért felelős önkormányzati megbízott volt az új játszótér ötletgazdája

“Köszönöm az önkormányzat munkatársainak, hogy ilyen rövid idő alatt segítettek megvalósítani ezt a kérést, a gyerekeknek pedig jó szórakozást kívánok, használják örömmel, vigyázzanak rá!” – tette hozzá az önkormányzati megbízott.

“Köszönöm Kundlya Zsófiának és Tóth Eszter főkertésznek, hogy az itt élők igényei alapján tervezték meg ezt a játszóteret. Az volt felénk korábban a kérés, hogy korosztályosítsuk a városi játszótereket. Ezért a két évvel ezelőtt elkezdett Játszótérfelújítási programunk során az egészen piciknek szóló minicsúszdától kezdve a nagyoknak szóló óriás libikókán át szereztünk be játékokat. A lakosság kérésének megfelelően pedig ide elsősorban az iskolás korosztálynak kerestünk mászókákat” – nyilatkozta a Postnak Dióssi Csaba polgármester.

Az avató ünnepségen jelen volt Dióssi Csaba polgármester és Tóth Eszter városi főkertész is

– Nagyon örülünk a játszótérnek, mert három kislányunk van! Tíz házra itt lakunk a Klapka utcában, és így most már nem kell a távolabbi játszótérre mennünk, ami nagy előny nekünk – mondta a boldog édesanya, aki szerint az egész nyarat itt töltik majd a Vasvári utcai játszótéren.  

Az átadón Dióssi Csaba polgármestertől azt is megtudtuk, hogy a játszótér mellett található frissen felújított épületben két szolgálati lakást alakított ki az önkormányzat, amellyel a Dunakeszin dolgozó pedagógusok, egészségügyi szakemberek elhelyezkedését fogják segíteni.

– A lepusztult ingatlan az állam tulajdonában volt, de szerencsére kérésünket támogatta a vagyonkezelő, és így megkapta az önkormányzat, amit felújítottunk, és két szolgálati lakást alakítottunk ki benne – mondta a városvezető a Dunakeszi Polgár érdeklődésére

A játszótér a Vasvári és a Klapka utca találkozásánál várja a gyerekeket.

Forrás: dunakeszipost.hu/Dunakeszi Polgár

Fotó: Bocskay Zsolt és KesziPress

Még szintén érdekelheti...