aktuális

Kárpát-medencei kortárs magyar irodalmi sorozat indul Dunakeszin

Kárpát-medencei kortárs magyar irodalmi sorozat indul Dunakeszin a DÓHSZK Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár és a VOKE József Attila Művelődési Központ közös szervezésében. 

Egy, a város kulturális életét színesítő irodalmi sorozat indításáról döntött Lőrincz Róbert, a városi könyvtár igazgatója, Csoma Attila, a művelődési központ igazgatója és Oberczián Géza Dunakeszin élő és alkotó író, aki a program ötletgazdája és egyben házigazdája is. Az új rendezvénysorozatról kérdeztük a szervezőket.

Lőrincz Róbert: Oberczián Géza többször fellépett már a könyvtárban saját könyveinek bemutatóján, és felkérésünkre más irodalmi programot is vezetett nálunk, úgyhogy érdeklődéssel fogadtam a megkeresését, amiben egy nagyszabású, Kárpát-medencei irodalmi rendezvénysorozat indítását javasolta. Úgy gondoltam, hogy a könyvtár – a jelentős számú egyéb rendezvényei mellett – önmagában nem tudja ezt megvalósítani, ezért felhívtam Csoma Attilát a művelődési központból, aki szintén az ötlet mellé állt.

Oberczián Géza: Az utóbbi években az írás mellett a szakmai életem irodalmi események szervezése körül forgott. Észre kellett vennem, hogy nagyon sok magyarországi alkotó művei nem jutnak el a határon túlra, és a külhoni írók, költők művei is csak alig érhetők el idehaza, ezért a szerzők nem kapják meg azt az ismertséget, amit a műveik alapján megérdemelnének. Az ő bemutatásuk bárhol fontos irodalmi esemény. Dunakeszi, Pest-megye második legnagyobb városa véleményem szerint rendelkezik olyan érdeklődő olvasóközönséggel, akiket sikeresen meg tudunk szólítani egy ilyen izgalmas és különleges programsorozattal.  

Az irodalmi sorozat szervezői: Lőrincz Róbert, Oberczián Géza és Csoma Attila


Csoma Attila: Örömmel mentem el az első egyeztetésre, ahol rögtön ki is alakult a 2024. évi terv. A kortárs magyar szépirodalom bemutatása színesíti a műsorainkat és jól illeszkedik a művelődési központ népszerű programjainak körébe. Öt estet tartunk idén közös szervezésben, ezek közül kettő lesz nálunk, szeptemberben és novemberben, a többi estnek a könyvtár ad otthont. És természetesen a magunk eszközeivel segítjük a program népszerűsítését, kommunikációját is.

Oberczián Géza: A szervezés sikeres volt, a felkért szerzők, írók, költők örömmel vállalták a fellépést Dunakeszin. Szeretném itt elmondani, hogy mennyire hálás vagyok a könyvtárnak és a művelődési háznak, hogy felkarolták a programot. És meg kell említenem támogatóinkat: a Kárpát-medencei kortárs magyar irodalmat bemutató programsorozatunk a Magyar Írószövetség anyagi támogatásával és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Dunakeszi szervezetének társszervezésében jön létre. A Dunakeszi Programiroda pedig vállalta a kommunikációs feladatok ellátását, a közönségszervezést, és ezzel a kezdeményezésünket városi rangra emelte, amire kifejezetten büszkék vagyunk. 
 
A sorozat első eseménye június 4-én 18 órakor lesz a Kölcsey Ferenc Városi Könyvtárban az Olvasók Napján. Mivel ez a nap az Összetartozás Napja is egyben, a jelenleg talán legnehezebb helyzetben lévő határon túli területről, Kárpátaljáról hívtak vendégeket. Lőrincz P. Gabriella József Attila-díjas költő, író és Csornyij Dávid Debüt-díjas ifjú költő beszélnek majd Kárpátalja jelenéről, irodalmi hagyományokról és napjaink irodalmáról. Sok felolvasás színesíti a műsort, és Szégyenpiac címmel egy rendhagyó antológia is bemutatásra kerül, amely a kárpátaljai Együtt irodalmi folyóirat szerzőinek háborúval kapcsolatos írásait tartalmazza.

A következő előadás a művelődési központban lesz szeptemberben (még nincs pontos dátum), ekkor az Aparegények címmel tartott beszélgetésben Száraz Miklós György Magyarország Babérkoszorúja díjas író Apám darabokban, Temesi Ferenc Kossuth-díjas író Apám, és Oberczián Géza Áramlás című regényeit mutatják be. A jelen írói a közelmúltat elemzik műveikben, édesapjukat állítva a történet középpontjába.
Október 3-án a könyvtárban Szöllősi Mátyás József Attila-díjas író, költő lesz a vendég. Egy sokoldalú szerző, fotográfus, aki felolvasásaival, képeivel és zenékkel szórakoztat majd mindannyiunkat. Aki részt vesz a korábbi, júniusi könyvtári esten, annak érdemes lesz újra eljönnie, hogy láthassa Szöllősi Mátyás megrázó fotósorozatát Kárpátaljáról.

Novemberben a művelődési házban két Magyarország Babérkoszorúja díjas erdélyi költő, Fekete Vince és Lövétei Lázár László lesznek a vendégek. Transzszilvanizmusról, az erdélyi irodalomról és saját költészetükről beszélnek majd sok felolvasással, a verseké lesz a főszerep.
December 12-én zárul az évad a könyvtárban egy gyermek-ifjúsági programmal. A tervek szerint Tallián Mariann író, színész, hegedűművész és férje, Lázár Balázs színész, költő műsorát láthatja majd a tizenéves közönség Mariann ifjúsági műveire alapozva, sok felolvasással, zenével. Sajnos ez az est még csak terv, mert a megtartására még pénzt kell szerezni. A szervezők bíznak benne, hogy ez mihamarabb megoldódik.
 
Kedves érdeklődők, figyeljék hát a Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár, a VOKE József Attila Művelődési Központ, a Dunakeszi Programiroda és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Dunakeszi szervezetének hirdetéseit és jöjjenek el ezekre a különleges irodalmi programokra! Az estekről a Dunakeszi Polgár hasábjain is beszámolunk.

Lőrincz Róbert
Fotó: Dobai Diána
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Még szintén érdekelheti...