aktuális

Ezrek ünnepeltek a dunakeszi családi majálison! Caramel volt a sztárvendég!

A gyönyörű májusi délelőttön folyamatosan hömpölygött a katonadombi majálisra tartó dunakesziek hosszú tömött sora. Pillanatok alatt megteltek a parkolók és a környező utcák, ám szerencsére precízen és jól szervezetten végezték munkájukat a forgalomirányítók.

A katonadombi szabadtéri közösségi tér tágra nyílt kapuján belépve csodálatos kép tárulkozott a majálisozók elé. Fantasztikus volt a látvány, magával ragadó színkavalkád fogadta a majálisra kilátogatók ezreit, akik a programok sokasága közül válogathattak.

A gyerekeket a legkülönlegesebb játékokkal és programokkal várták a szervezők, de a felnőttek számára is remek kikapcsolódási lehetőség kínálkozott, például az óriáskerékről csodálatos dunai panorána tárulkozott a bátrak elé, akik nem félnek a magasságtól…

Már az első program, a Kalap Jakab-koncert megalapozta a jó hangulatot, melyen a gyerekek és szüleik együtt élvezték a fantasztikus műsor élményét.

Telitalálat volt a dr. Kerekes Dóra történész, a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény vezetője és a Dunakeszi Programiroda által közösen elindított, Gyűjtsd össze Dunakeszit! matricagyűjtő feladat, melynek május 1-je volt a záróakkordja, s aki megtöltötte az albumot, az kapott egy Zokni nevű plüsskutyát. A folyamatos sorok arról „árulkodtak”, hogy óriási sikere volt a matricagyűjtő játéknak!

A nagyszínpadon egymást váltották a zenés, táncos programok, a sportbemutatók, melyek után az idősebb és a fiatal korosztály képviselőinek egyaránt kijárt az elismerő tapsból a látványos produkcióért.

Az idei majális programjai közül ezúttal sem maradhatott ki Radvánszki Edit vezetésével a REdit „hölgykoszorú” örömtánca, Tóth Zoltán művészeti vezető tanítványainak, a Kőrösi iskola néptáncosainak, Kudlya Zsófia által irányított Cheerleaders csapat szívet melengető látványos előadása, mint ahogy a Német Nemzetiségi Néptánccsoport bemutatója sem.

A kulturális és a sportprogramokhoz hasonlóan idén is gazdag és bőséges volt a gasztronómiai kínálat is. Rövid közvélemény-kutatás közben gyorsan kiderült, hogy sokan érkeztek a szomszédos Gödről, Fótról, Újpestről, de még Vácról is, akik elmondták, hogy mindig örömmel jönnek Dunakeszire, mert nagyszerű, tartalmas programokat szervez az önkormányzat.  

A majálisra családjával érkező Dióssi Csaba polgármester is elégedetten nyilatkozott a programokról, öröm látni, hogy a családok, kicsik és nagyok egyaránt jól érzik magukat – mondta a városvezető, aki szerint a majális is bizonyság rá, hogy Dunakeszi a rendezvények nélkül olyan lenne, mint egy város közösség nélkül. „Itt vagyunk. Együtt vagyunk. Sokan vagyunk, ami igazán örömteli” – fogalmazott Dióssi Csaba.

A késő délutáni, a kora esti programok láttán is kijelenthetjük, hogy a szervezők, a Dunakeszi Programiroda munkatársai, a különböző programok felelősei, a majális műszaki hátterét biztosító  szakemberek (fél órás áramszünet ellenére is), az önkéntes segítők, a polgárőrök elismerésre méltó munkát végeztek annak érdekében, hogy önfeledten ünnepelhessünk!

Az idei majálist Caramel nagy sikerű koncertje zárta, akivel együtt énekelt a boldog majálisozók, a népszerű énekes rajongóinak sokasága.

(Vetési)

Fotó: Bocskay Zsolt és KesziPress

KRISZTIAN TOTA photographer
KRISZTIAN TOTA photographer
KRISZTIAN TOTA photographer

Még szintén érdekelheti...