Egy alsós tanító néni, aki ateista volt egyszer azt a házi feladatot adta, hogy mindenki írjon arról a személyről, aki a leginkább megváltoztatta életét. Petike Jézusról írt. Amikor a tanító kiosztotta a dolgozatokat, egyest adott ennek a fiúnak. Azt mondta, azért, mert egy élő személyről kellett volna írni. Hiába bizonygatták az osztálytársak, hogy ők látják, hogy ez a Jézus mennyire élő személy, hiszen ő volt Peti egyetlen támasza, amikor apukáját elveszítette, a tanító megkeményítette magát.
Az emberi élet itt a földön kríziseknek a sorozata. Az első krízis, amikor el kell hagynunk az anyaméh biztonságát, az utolsó, amikor meghalunk. Mit rejt a krízis? Veszteséget vagy növekedést? Igazából tőlünk függ. A hitünkön múlik. A krízis görögül válságot, de változást is jelent. Ilyenkor egy döntés áll a középpontban: vagy gyógyul, érik az ember, vagy pedig megreked, s nem fejlődik tovább. A hit is egy ilyen döntés. Amikor a hitvallásban Húsvét ünnepén nagy örömmel elmondjuk majd, hogy várom a holtak feltámadását és az örök életet, akkor egy döntést hozunk, hogy még a halálunkat is a növekedés lehetőségének akarjuk tekinteni, mert halálunkkal Jézus Krisztus által egy út nyílik számunkra a valóságnak egy teljesen új dimenziójához, az örök élet boldogságához.
A feltámadás nem azt jelenti, hogy Isten a most létező formában örökkévalósítja ezt a földi életet, hiszen az szörnyűség lenne: nagyon sok bűn, borzalom van ugyanis a világban. A feltámadással egy újjáteremtett világ veszi kezdetét. A feltámadás „egy radikális mutációs ugrás”, ahogyan Benedek pápa fogalmazta, vagyis egy Jézus Krisztus által lehetővé tett létrendi ugrás. Ugyanakkor ez számunkra nem egy akaratunktól függetlenül automatikusan bekövetkező pozitív létrendi ugrás a létteljességbe, hanem hitbeli döntést igényel. Az hogy a testünk kárhozottá válik-e, vagy pedig megdicsőült, romolhatatlan testté (melyben kiteljesedő, boldog valóságként tudjuk megélni személyes létünket és kapcsolatainkat), az azon múlik, hogy ezt a hitbeli döntést meghoztuk-e, és hogy a szeretetet választottuk-e az életünk krízispontjain. Tehát a krízisek alapvetően a szeretőképességünket teszik próbára. Azok az emberek, akik a nehézségek idején is a szeretetet és az Istent tudják választani, azok fejlődni fognak.
Jézus a feltámadásával nem visszatér a földi életbe korábbi földi létformájában (mint a feltámasztott Lázár), hogy aztán újra megölhessük őt, vagy újra szenvedjen, hanem szabadon előre ment a krisztusi feltámadás új világába és testében magával vitte az anyagot annak új, örökkévalósított formájában. Tehát Jézus előre ment és azóta Ő a teremtésnek az Ómega pontja. Mindnyájunk élete vagy efelé tart, vagy csődöt mond.
Tulajdonképpen bele van kódolva az életünkbe a húsvéti misztérium: a halál, és a feltámadás. Hogy mindig el kell hagynunk valamit, először az anyaméh biztonságát, később a kisgyermekkort, majd „darabonként” az egészségünket, végül még a földi életnek a biztonságát is, hogy egy új létteljességet tapasztalhassunk meg. Veszítve találjuk meg az életet. Ezért mondja Jézus hogy: “Ne nyugtalankodjék a szívetek: higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek és helyet készítek nektek, …újra eljövök és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek velem, ahol én vagyok” (Jn 14,1-3).
Egy hívő asszonyt hitetlen szobatársai sokat gúnyoltak a kórházban – némán tűrte -, de amikor haldokolt és kijött hozzá a lelkipásztora a néni megszólalt: „Atya, de örülök, hogy ideért. Tudom, hogy meghalok, de nem félek. Régóta várom már ezt a pillanatot, hisz tudom, hogy, hazamegyek.” – hirtelen sűrű csend lett a kórteremben, elszégyellték magukat. Ott, ebben a szent jelenlétben megsejtettek valamit, hogy amikor földi életünk befejeződik valójában hazatérünk és Jézussal átlépünk az életből az Életbe. Az emberi élet új dimenziója fog feltárulni és a romolhatatlan élet teljességében élhetünk majd Istennel.
Sokan még a halálnál is jobban félünk attól, hogy ha gyengék, elesettek leszünk, ha kudarcot vallunk, akkor nem kellünk majd senkinek, talán még Istennek sem, és a halálban végleg elhagy bennünket. Jézus Krisztus feltámadása óta azonban biztosan tudjuk, hogy létezik egy olyan erős szeretet, amely a halálból is kiragad bennünket. Ez Istennek, az Atyának a szeretete. Ez halálból feltámasztó szeretet. Azóta a legbiztosabb dolog az életben nem a halál, hanem a feltámadás: hogy akkor szeretnek bennünket a legjobban, amikor a legelesettebbek vagyunk.
Áldott húsvéti ünnepeket kívánok!
Dr. Farkas László, rk. dunakeszi plébános
Címlap kép: Tuzson-Berczeli Péter festménye
