„Új partneregyesülettel kötött együttműködési szerződést a Budapesti Honvéd Sportegyesület. A jövőre fennállása 75. jubileumát ünneplő egyesületünk Magyarország egyik legnagyobb taglétszámmal bíró klubjával, a Városi Sportegyesület Dunakeszivel kezdi meg a közös munkát. A megállapodás értelmében a két klub segíti egymás szakmai munkáját” – olvasható a fővárosi klub közösségi oldalán.
„A dunakeszi egyesület jelentős bázist tudhat maga mögött, a klub huszonhat sportágban van jelen, s ötezer feletti a taglétszáma, ami a nagy múltú fővárosi klubok taglétszámával vetekszik. Szépen felújított telephelyeik, sportlétesítményeik vannak, tökéletesen összehangolták a sportolást a tanulási lehetőségeket és karnyújtásnyira vannak a kollégiumi rendszer megvalósításától is. És ami fontos szempont, földrajzilag sincsenek távol a Dózsa György úttól. Öröm számunkra, hogy egy ilyen rendezett, gyors ütemben fejlődő klubbal tudunk együttműködni elsősorban az utánpótlásnevelés területén. Igyekszünk az egyesület számára szakmai segítséget nyújtani, bízva abban, hogy a VSD-ből induló gyerekek később a Honvédon keresztül valósítják meg sikeres sportpályafutásukat. Reményeink szerint ez a közös építkezés, az együttgondolkodás hosszú távon szép eredményeket hoz, értéket teremt a magyar sport számára” – mondta Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke.
Temesvári István, a VSD elnöke a szerződés aláírásakor kiemelte, hogy hatalmas lépésnek tartja ezt az együttműködést az egyesület életében. Köszönetet mondott Dunakeszi város vezetőinek, akik folyamatosan segítik a sportegyesület dinamikus fejlődését. A folyamat következő lépcsőfoka egy kiemelkedő szakmai alapokon nyugvó partneri kapcsolat kialakítása volt. A VSD a térség utánpótlás-fejlesztésében egyedülálló szerepet tölt be, a sportolni vágyóknak pedig így egy magasabb szakmai színvonalat és perspektívát tud nyújtani a klub. Temesvári István továbbá reményét fejezte ki abban, hogy a közös együttműködés eredményeképpen sikerül példaképpé váló bajnokokat nevelni a magyar sport számára.