Szent Márton napját november 11-én ünnepeljük. Ehhez a naphoz nagyon sok népszokás, néphagyomány fűződik. Ekkor általában kacsát vagy libát esznek a legtöbb helyen. A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.
Márton-napi lakoma
Márton napja a 40 napos karácsonyi böjt előtti utolsó nap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta. Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások, így például libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal, mert a rigmus szerint: „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Szokás volt, hogy a liba húsából, mégpedig a hátsó részéből, küldenek a papnak is, innen ered a „püspökfalat” kifejezés. A Márton-napi lúdvacsora után Márton poharával, vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani. Úgy tartották, a minél több ivással egyre több erőt és egészséget töltenek magukba.
Márton-napi időjóslás
A sült liba mellcsontjából az időjárásra jósoltak: ha a csont barna és rövid, akkor sáros lesz a tél, ha viszont hosszú és fehér, akkor havas. Az aznapi időjárásnak viszont az ellenkezője várható: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Másik megfogalmazásban: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” Sokfelé úgy vélik, hogy az aznapi idő a márciusi időt mutatja. A néphit szerint a Márton-napi eső után rendszerint fagy, majd szárazság következik. Az őszi időjárás a bor minőségére is hatással van: „A bornak szent Márton a bírája”, „amit lehet úgy is érteni, hogy ilyenkor már iható az újbor.
Márton-napi ajándékozás
A 14. századi krónikákban Szent Márton napja határnapként szerepelt, ez volt a tisztújítás, a fizetés, a jobbágytartozás lerovásának napja. A Márton-napi járandóság szerepelt a papok, a tanítók és a pásztorok javadalmai között. A korábbi kötelezettségeket később elfelejtették, vagy ajándékozássá alakultak át. Márton-napon fizette meg a gazda a pásztoroknak az ún. bélesadót vagy rétespénzt, míg a pásztorok többágú vesszőt (Szent Márton vesszejét) ajándékoztak a gazdáknak. Úgy tartották, ahány ága van, annyit fial a disznó. Tavasszal ezzel a vesszővel hajtották ki az állatokat. A Dunántúlon az volt a szokás, hogy Szent Márton napjának estéjén a pásztorok végigjárták a házakat, köszöntőt mondtak és dús lombú nyírfavesszőt tartottak a kezükben, melyből a gazdának is adtak.
