Hogyan indult a sportpályafutásod? Hogyan kerültél kapcsolatba a sporttal, a lovaglással?
- Lovascsaládba születtem, születésem óta lovak vettek körül a szüleim révén. Édesanyám és édesapám is aktívan versenyző díjlovasok voltak. Egész korán lehetőséget kaptam tőlük arra, hogy én is kipróbálhassam a lovaglást.
- Az első lóra ülésem 2 éves koromban volt, amikor édesapám előtt ülhettem a nyeregben, az akkori legsikeresebb lován, Bordalon. A lovaglás, mint rendszeres sporttevékenység 7 éves korom körül lett az életem része, és tart a mai napig. Szüleim soha nem kényszerítettek erre, mindig meg volt a lehetőségem, hogy mást csináljak, de nekem ez volt a mindenem.
- Mikor jöttek az első sikerek?
- A legelső versenyem 9 éves koromban volt, ahol korengedménnyel indulhattam a 10-14 éves korosztály számára kiírt versenyen. Ez volt az első győzelem. A versenyzés mindig is motivált, versenyen mindig a legjobbat igyekeztem kihozni magamból és a lovamból. Az első igazi nagy eredményem az 1993-as spangenbergi Ifjúsági (mai junior) Európa-bajnokságon megszerzett 8. helyezésem volt Grand Sassoval.
- Rendszeres résztvevője voltál a magyar és nemzetközi mezőnynek. Melyik volt életed legnagyobb sikere?
- Kilencéves koromtól folyamatosan versenyeztem. Először kisebb versenyeken, aztán bajnokságokon. tízszer voltam Budapest bajnok, nyolcszor nyertem Tanintézetek Országos Bajnokságát, ötször Ifjúsági (junior) Országos Bajnokságot, kétszer Junior (Fiatal lovas) Országos Bajnokságot. Felnőtt kategóriában háromszor voltam Magyar Bajnok. A nemzetközi pályafutásom 1990 körül kezdődött. Az első kontinensviadalom 1992-ben az Ifjúsági Európa-bajnokság volt, ahol az egyik legfiatalabb résztvevő voltam. A 1993-as Junior Európa-bajnokságon 8. helyezést értem el. Közben a felnőttek között is versenyeztem. A legemlékezetesebb versenyem 2006-ban Aachenben a világbajnokságon való részvételem volt Leonardo nevű lovamon.
- Kik voltak azok, akiktől a legtöbbet tanultál?
- Elsősorban édesapám, aki az edzőm volt a kezdetektől. Az ő segítségével készültem fel az első lóra üléstől. Ő tanított meg mindenre, a keze alatt váltam lovassá, majd versenyzővé és később az ő tanításait vittem tovább, mint edző. Emellett, ha lehetőségem volt, edzőtáborokon igyekeztem ellesni a szakma csínját-bínját, hiszen mindenkitől és mindenből tud az ember tanulni. De nem feledkezem el a lovaimról, azaz a lovakról, akikkel életem során lehetőségem volt dolgozni, hiszen tőlük is rengeteget tanultam és segítségükkel rengeteg tapasztalatra tettem szert.
- Mióta és kikkel foglalkozol, mint edző?
- 2006-ban szereztem edzői diplomát a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán. Azóta vagyok edzőként is aktív. Rengeteg tanítványom volt és van a mai napig. Van olyan lovasom, aki a kezdetektől velem van, de mindig vannak új érdeklődők is. Az első diplomám szintén a Testnevelési Egyetemről van, ahol egy sportmenedzser diplomát is szereztem. Ennek is rengeteg hasznát veszem, hiszen szövetségi kapitányként a szervezői és menedzseri munkákban az ott megszerzett tudás elengedhetetlen. Az egyetemen 17 éve tanítom a díjlovaglást a lovas edzőknek, és a lovas kultúra oktatóknak.
- Soha nem akartál külföldre menni?
- Nem fordult meg a fejemben soha, hogy külföldre menjek, pedig lett volna rá lehetőségem. Kaptam konkrét ajánlatokat, egészen jó helyekről is – viszonylag fiatalon -, de nem szerettem volna elmenni.
- Olimpiai álmok voltak?
- Az olimpia szerintem minden magasabb szinten versenyző fő célja. Nekem is az volt. Azután, ahogy a versenyzésben már kevésbé voltam aktív, feladtam ezt az álmot.
- Hogyan alakult életutad?
- Meglátásom szerint jól! A kitűzött célokat általában meg tudtam valósítani, és ha mást hozott az élet, akkor a már újragondolt cél került beteljesülésre. Van egy szerető és támogató családom, rengeteg lelkes és tanulni vágyó tanítványom, szereztem két diplomát, és egészében véve azt csinálom, amint szeretek. Sportolóként, versenyzőként kezdtem a pályafutásom, majd a beérett tudás birtokában és megfelelő tanulmányi háttérrel edzőként és tanárként folytattam és teszem a mai napig.
- Mesélj, a család hogyan segített?
- Szüleim mindenben támogattak, és támogatnak a mai napig is. Tőlük tanultam mindent a szakmáról is. Nekik köszönhetem, hogy elindítottak az utamon. Párom, Bence és kislányunk, Emma is mindenben segít és biztosítják a nyugodt családi hátteret, hogy tudjak a munkámra koncentrálni.
- Volt-e olyan esemény az életedben, amikor úgy tűnt, hogy nem folytatod tovább a lovakkal való munkádat?
- 1995-ben egy sajnálatos autóbaleset volt az, ami egy időre kényszerpihenőre késztetett. A lószállító kamionunkkal voltunk útban a lengyelországi világkupa fordulóra, amikor Csehországban felborultunk. Szerencsére a lovak is, édesapám és az akkori segítőnk is kisebb sérülésekkel megúszták, míg én hármas csigolyatöréssel kórházba kerültem. A többiek folytatni tudták az útjukat (Édesapám még így is meg tudta nyerni a versenyt), én viszont több hetes kórházi ápolás után kénytelen voltam kihagyni egy évet. Nagyon felemelő volt, amikor újra lóra ülhettem!
- Milyen terveid vannak?
- Szakmailag most már az edzői munka az, amiben szeretnék kiteljesülni. Szeretném minél több emberrel megszerettetni ezt a gyönyörű sportágat, megtanítani minél több tanulni vágyót lovagolni. Jelenleg a Magyar Díjlovagló Szakbizottság tagja és 2016 óta a szakág szövetségi kapitánya is vagyok. Ebben a pozícióban is szeretnék sikeres lenni. A 2020-as évi munkám elismeréséül az Év Szövetségi Kapitánya Díjban részesültem a Magyar Lovassport Szövetségtől. Azért, ha úgy hozná a sors és találkoznék egy reménykeltő lóval, akkor biztosan a saját lovaskarrieremre is újra jobban koncentrálnék!
- Boldog születésnapot kívánunk erőben és egészségben! További sikereket az életben!
Solymosi László
