A legtöbben aligha tudnák elképzelni Marcus Aurelius nevét egy börzsönyi tóval összefüggésben, holott a feljegyzések szerint a római császár nem csupán megfordult a Jenői-tónál, de csodás győzelmet is aratott.
Első hallásra talán furcsának tűnik a dolog, hiszen a római birodalom határa a Duna vonala volt: mit keresett akkor Marcus Aurelius, a filozófus császár a túlparton fekvő Börzsönyben? Talán nem csak a történelemben jártasabbak vágják rá egyből, hogy a császár hódítani indult. A helyzet a 2. század második felében ennél azonban egy kicsit bonyolultabb volt, minderről a korabeli feljegyzések regélnek.
Akkoriban ugyanis a Börzsöny vidékén germán – elsősorban kvád és markomann – törzsek éltek, akik gyakran betörtek a birodalomba és fosztogattak. A nyugtalanító állapot megszüntetésére Marcus Aurelius 173-ban büntetőhadjáratot indított a Duna túlpartján, s ki tudja, talán hódító szándék is vezérelte. A császár által vezetett légió a mai Diósjenő délkeleti határában fekvő Jenői-tó partján ütközött meg a hegyek felől érkező germánokkal. A krónika szerint iszonyatos hőség volt. A perzselő forróság és a harc teljesen kimerítette a bekerített római sereget, és már-már a teljes pusztulás fenyegette, amikor szinte a semmiből sűrű viharfelhők keletkeztek. Amíg a hirtelen támadt vihar szétzavarta a kvád és markomann csapatokat, addig a római katonákra csupán frissítő zápor hullott, amitől új erőre kapva legyőzhették az ellenséget.
Marcus Aurelius császár diadaloszlopa máig áll Rómában a Piazza Colonnán. A rajta látható dombormű filmszerű képsorokkal meséli el a csata, illetve az isteni vihar történetét. A rómaiak Jupiter Pluviusnak – az égbolt és a vihar istenének – tulajdonították a diadalt, akinek alakját széttárt karokkal ábrázolták: jobb karja felől az eső segítségével győzedelmeskedő rómaiak, balján pedig a villám által sújtott kvádok láthatók.
A római diadal emlékkövét a Jenői-tó északi partján is megtaláljuk, közvetlenül az út mellett.
A római sereget győzelemre segítő jelenségre nem csak isteni magyarázat létezik. A helyiek jól tudják, hogy a tó környékén gyakorta nagyobb eső kerekedik, mint közvetlenül a hegység lábánál meghúzódó községben. Ennek az a magyarázata, hogy a leggyakrabban nyugat felől érkező légáramlatokat a hegylánc megemeli, s így annak közvetlen tövéhez kevesebb csapadék jut.
A Jenői-tó
Diósjenőtől délkeletre terül el a Jenői-tó – vagy ahogy a helyiek nevezik Jenei-tó –, amelyet a községen átfolyó Jenői-patak táplál. Már egy 1299-ből származó forrás is említi a tavat, de mai arculatát 1917-ben nyerte el duzzasztással. Külön érdekessége, hogy nagyjából a közepénél híd vezet át rajta, ezzel kettéválasztva a tavat. A Diósjenőhöz közelebb eső felét hívják Jenői-tónak, a távolabbi részt pedig Tolmácsi-tónak. A festői miliővel bíró 27 hektáros diósjenői tó igen népszerű a horgászok körében, hiszen számos halfajta (törpeharcsa, keszeg, ponty, csuka, süllő, szürkeharcsa és balin) él a vizében. A partján kialakított 104 horgászállás, az éjszakai horgászás és a téli lékhorgászati lehetőség sok horgászt vonz ehhez a vízhez. A Jenői-tó északi része kiépített, a Tolmácsi-tó körül viszont sokkal vadregényesebb a táj. Fürdésre nem alkalmas, de kirándulóként érdemes akár biciklivel, akár gyalog fölfedezni a gyönyörű, csöndes környezetben fekvő tópartot.
(Forrás és fotók turistamagazin.hu – Végh József helytörténész/vaci-naplo.hu)
