Isztambul egyszerre modern és tradicionális, megdöbbentő és lenyűgöző. A Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium 20 diákja ezt tapasztalhatta meg egy hetes ott tartózkodása alatt. Török családok vendégszeretetét élvezhették ez idő alatt, bepillantást nyerve mindennapjaikba, szokásaikba. Utazásunk előtt a török diákok jártak nálunk, így már régi ismerősként köszöntötték egymást. Elmondásuk alapján életre szóló barátságok szövődtek a magyarországi és az isztambuli egy-egy hét alatt.
Már megérkezésünk napján tanúi lehettünk, milyen egy 15 milliós város közlekedése. Egy török kolléga azt mondta, aki Isztambulban tanul meg vezetni, az a világ bármely pontján elboldogul. Ez a gondolat minden nap beigazolódott, akár a sávok szabadon értelmezésére, akár az út egyik oldaláról a másikra való átjutásra gondolunk.
Ott tartózkodásunk alatt lehetőségünk volt megnézni a Kék Mecsetet és az Hagia Sofiat. Mindkét épület monumentális és gyönyörű. A bazári vásárlást is kipróbálhattuk és megtanultunk alkudni a Nagy Bazárban és a Fűszerbazárban is, ahol a kereskedők kóstolókkal csalogatják be a látogatókat boltjaikba, így se éhesen, se szomjasan nem lehet innen távozni. Az egyik legemlékezetesebb délelőtt a hajós kirándulás a Boszporuszon, mely török és magyar zenével megfűszerezett táncos mulatsággá alakult.
A török partneriskola vezetői és tanárai szintén régi ismerősként köszöntöttek minket és mindent elkövettek, hogy jól érezzük magunkat. Az iskolában (Bilgin Anadolu Lisesi) tett látogatás során ízelítőt kaptunk a menzai ebédből és Tik Tok trendet készítettünk az udvaron. Az is kiderült, hogy mindkét iskola szándéka a kapcsolat fenntartása. Közös terveink között szerepel a diákok utaztatásának folytatása és a tanárok tapasztalatcseréje (job shadowing).
Utolsó napunkon Rodostóba utaztunk, ahol II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem házát néztük meg. A hosszú buszút során bepillanthattunk a török vidéki életbe is. A magyarul jól beszélő török idegenvezető elmondta, hogy ez az épület tulajdonképpen a vendégház volt, Rákóczi itt dolgozott és fogadta a vendégeket.
A búcsú könnyes volt, de reméljük nem örökre szólt. Hosszútávú együttműködést tervezünk, hiszen az első lépések nagyon jól sikerültek.
Benedek Judit
Majer Tamás
***
Isztambul a dunakeszi helytörténész szemével
Byzantion – Constantinopolis – Bizánc – Konstantinápoly/Isztambul: birodalmak fővárosa, több évszázad keresztény és muszlim uralkodóinak székhelye. Ma közel 20 millió ember él itt. Az Aranyszarv-öböl, a Márvány-tenger és a Boszporusz habjai mossák partjait, és az utazó úgy rohan a komp után, mint ahogyan a fővárosi ember kergeti a 7-es buszt. Az önkormányzat támogatásával, 3 iskolából 38 dunakeszi gyermekkel indultunk útnak május 26-án, hogy a Törökország–Magyarország Testvériskolai Projekt keretében, viszonozva a török gyerekek április végi, dunakeszi látogatását, meghódítsuk e hatalmas metropoliszt a magunk számára. Bár a város nagyobb része az ázsiai kontinensen terül el, mégis európai városnak tartják lakói. Mi az ázsiai részen, Ataşehir kerületben kaptunk szállást, a gyerekeket – ahogyan Dunakeszin is – családok fogadták, a kísérők a kerület tanári hoteljében kaptak elhelyezést.
A következő néhány napban bejártuk a várost: megnéztük a galatai városrészt, ahol az Oszmán Birodalom idején az európaiak – a velenceiek és a genovaiak leszármazottjai, valamint az európai követségek – éltek. A vénséges vén, 1348-ban épült Galata-toronyból kipillantva egész Isztambult szemügyre vehettük. Sétáltunk a régi bizánci városrészben, megcsodáltuk a keleti kereszténység egyik csúcsművét, a Hagia Sophia-templomot (ma: Aja Szofja-mecset). Majd a nem kevésbé impozáns Sultan Ahmet-dzsámit, közkeletűbb nevén: a Kék mecsetet is megnéztük. A Topkapi Szeráj udvarait és termeit járva elmerültünk az iszlám kultúrában, megcsodáltuk a szultánok lakóhelyét, a háremet, a díván üléstermét, az Igazság tornyát, a külföldi követek számára épített kihallgató termet, de megtudtuk, mit tálaltak a szultán asztalán, hol készítették ezeket a fogásokat, a kávéivás szokásairól, a szultán és kíséretének öltözködési metódusairól, továbbá a kincstár valódi kincseiről is ismereteket szerezhettünk, miközben a szultáni kertekből gyönyörű kilátás nyílt az Aranyszarv-öbölre és a Boszporuszra egyaránt. Egy másik napon hajózni indultunk: bejártuk a Boszporuszt, megnéztük hídjait, és azt a két erődöt, amelyet az oszmánok építettek, hogy elfoglalhassák a várost 1453. május 29-én. Az utóbbi dátum kerek, 570. évfordulóját Isztambulban ünnepelhettük. Sokat tanultunk az iszlámról, hallgattuk naponta ötször a minaretekből – immár hangszórókon keresztül – imára hívó dallamokat, láttuk a hagyományos öltözékben járó asszonyokat, megtapasztaltuk a kávéházak és édességboltok, a fűszerbazár és a Galata hídon horgászó helyi lakosok által kifogott apró halak illatát. A legértékesebb kincsek, amelyekkel hazatértünk, az itt kötött ismeretségek, barátságok lettek. Reméljük, jövőre ismét érkeznek török diákok Dunakeszire.
Dr. Kerekes Dóra
***
Egy édesanya levele
Tisztelt Polgármester Úr!
Szeretném megköszönni a török-magyar cserediák programmal kapcsolatosan az önkormányzat támogatását és szervezését! Fantasztikus élményekkel gazdagodtak a programban résztvevő tanulók! A lányom (Gyuris Elizabet) és a török lány (Ilkem) is felsőfokon beszélnek angolul és első pillanattól kezdve barátság volt kibontakozóban, mely most Isztambulban meg is erősödött, annyira, hogy kölcsönösen bármelyik fél szívesen találkozna ismételten. Igazi szeretetteljes barátságot kötöttek és ez a róluk készült egyik fotóról is sugárzik (ez a kép mindent „elmond”), melyet csatoltan küldök.
Köszönettel: Gyurisnè Sós Rita
