Elkészült a Dunakeszi Református Egyházközség történetét feldolgozó könyv, melyet Varga István József presbiter írt nyolcévnyi kutatómunka során. A kötet címe: Folyóvíz mellé ültetett fa.
A könyvbemutatón a templomot megtöltötte a közel százfőnyi érdeklődő. Dr. Pál Lajos presbiter volt a bemutató házigazdája, ő kérte fel első hozzászólásra Dr. Kodácsy Tamást, az egyházközség lelkipásztorát. A lelkész a kötet címére utalva a Bibliából idézte Jeremiás próféta könyvéből a 17. rész 8. versét: „Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit, és nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sincs gondja, szüntelenül termi gyümölcsét.”
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/04/EDI_9839-1024x683.jpg)
Elmondta, hogy a gyülekezet túlélt világháborúkat, a kommunizmust, külső nyomást, mert a folyóvíz mellé ültetett fa a gyökerein keresztül reménységet tudott adni: a megmaradás záloga volt. „Mindig volt valaki, aki életet tudott adni: rügyezett, zöldellt a fa.” Reménység a jövőre nézve, hogy Jézus Krisztus a mi őriző pásztorunk: „Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!” Jn 7,38.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/04/EDI_9893-1024x683.jpg)
A lelkész után Dr. Tuzson Bence kormányzati államtitkár, országgyűlési képviselő szólt a gyülekezethez. Fontosnak tartja, hogy a közös élmények, tapasztalások, ezek megélése legyen egy közösség összetartó ereje. Az emberek ma buborékokban élnek, s nagy szerepük van az egyházi közösségeknek abban, hogy feltörjük e buborékokat. A stabil, keresztyén alap hosszú távon, viharok közepette is megőrzi az értékeket. „A következő 100 évre az alapokat István letette.” Erős közösségek nélkül nincs erős város, vármegye, ország.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/04/EDI_9907-1024x683.jpg)
Államtitkár úr után Dióssi Csaba Dunakeszi Város polgármestere kapott szót. „Nagyon fontos megismernünk az eredetet, a történetet, mert ezek ismeretében tudunk a jelenben két lábon állni a földön és bízhatunk a reményteli jövőben.” Felidézte első látogatását gyülekezetünkben, amikor 2007. augusztus 20-án, mint alpolgármester vett részt a városi ünnepségen. Rácsodálkozott, hogy mennyi ismerős arcot látott a református közösségben. A városnak szüksége van ilyen erős bástyákra, összetartó, lokálpatrióta közösségekre.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/04/EDI_9925-1024x683.jpg)
Dr. Lányi Gábor János, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi docense méltatta a kötet jelentőségét. Esszenciális mű, értékes adalék, kiegészítő, színesítő az egész egyház történetét tekintve; mint egy cseppben a tenger – mondta. A gyülekezeteknek szimbiózisban kell élnie az egyházzal, a magyar világgal. „István bárdolatlan leplezetlenséggel adja elő a történéseket.” A folyóvíz mellé ültetett fáról a másik református mondás, a „teher alatt nő a pálma” jutott az egyháztörténész eszébe. A könyvből sokszor amolyan „végidő érzés” sugárzik: nincs felállás, nem lehet növekedés, de a növekedés lehetősége a teher alatt is ott van. „Az emberi gyengeség mögött ott van az Isten kegyelme, megtartó ereje és az ebből fakadó reménység is.” Ajánlja a könyvet azoknak is, akik nem az egyház, a gyülekezet tagjai, a rendkívül érdekes és gazdag képanyag, dokumentumok és a korok nyelvezete, stílusa miatt is.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/04/EDI_9838-1024x683.jpeg)
Dr. Kerekes Dóra, a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény vezetője, a kötet szerkesztője szólt. A történész azzal a kérdéssel kezdte, hogy van-e jogosultsága a gyülekezettörténet-írásnak a mai világban? Szerinte a motiváció dönti el, hogy ki írja meg egy-egy gyülekezet történetét. „István kezdetben abszolút laikusként állt neki annak, hogy megírja a dunakeszi reformátusok történetét, azonban, mivel nagyon szorgalmas, másrészt, ahogy a kötettel haladt előre és írta a közleményeket a Helytörténeti Szemle részére, beletanult a történetírás módszertanába, elsajátított egy csomó dolgot, amiért más egyetemre jár”. Így most egy impozáns, aprólékos munkával készült könyvet foghatunk a kezünkbe, melynek nagyon jó alapja a gyülekezeti iratanyag, a presbiteri jegyzőkönyvek forráscsoportja. A helytörténetírás kell, hogy a köztörténet számára is adjon építőköveket, legyen híd a dunakeszi reformátusok, a nem helyi reformátusok, a helyi nem reformátusok, a dunakeszi lakosok között; legyen jelen és jövőformáló írás.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/04/EDI_9868-1024x682.jpg)
Pál Lajos köszönetet mondott az újra létrejött gyülekezeti kórus szolgálatáért, Bojtor Noémi vezetésével. Megköszönte előző lelkészünk, Szőke Attila Istvánnak adott bizalmát a kutatáshoz, az íráshoz, a kapott tálentummal való eredményes sáfárkodáshoz. Lőrincz Róbert, a Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár vezetőjének is a gyülekezet háláját fejezte ki a kötet lektorálásáért és azért, hogy a Helytörténeti Szemlében folyamatosan megjelenteti István közleményeit. Végül Dr. Frank Ádámnak, az ORAC Kiadó vezetőjének mondott köszönetet a kötet előkészítő- és nyomdai munkáiért.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/04/EDI_9932-1024x683.jpg)
Végül a szerzőt, Varga István József presbitert hívta a gyülekezet elé. „Azért írtam könyvet, hogy ne kelljen ilyen sok ember előtt beszélnem” – kezdte elfogódottan István. Elmondta, hogy milyen hálás a református közösségnek, hogy húsz évvel ezelőtt befogadták ebbe a közösségbe, családba.
Beszélt a kötet címéről is: eredetileg a gyülekezet jelmondatát választották: „Szolgáljatok az ÚRnak örömmel” (Zsoltárok könyve 100,2), de ezzel a címmel már jelent meg könyv. István reménye szerint a Szentlélektől kapta a végső címet. A gyülekezet missziói célkitűzése eddig a ” gyökeret verni a futóhomokon”, a „katolikus tengerben” volt és mivel ez a cél teljesült az elmúlt 100-150 évben, most hozzon a folyóvíz mellé ültetett fa virágot, lombosodjon, teremjen gyümölcsöt. Ő a Zsoltárok könyvéből idézett (1,3): „Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.”
A borítón a templom 2022-es fotója látható, az 1957-es templomavató ünnepség fekete-fehér fotójának beillesztésével. Ezt gyermekeivel kezdte megterveznim, és az ORAC Kiadó grafikusa készítette el a szép borítót.
A könyvbemutatót követően szeretetvendégség volt a Kirner teremben, ahol a szerző dedikálta a kötetet. A könyv megvásárolható a református egyházközségben és megrendelhető a refdunakeszi.hu/folyoviz címen.
Varga István
Fotó: Ligeti Edina