Ezen gyönyörű sorokat (Petőfi Sándor: Feleségem nevenapján) választotta bemutatkozásul az egyik csapat a Petőfi Sándor emlékversenyre, melyet a Dunakeszi Nyugdíjas Kirándulóklub szervezett a költő születésének 200. évfordulója alkalmából.
A megmérettetésre 2023. április 5-én került sor a VOKE JAMK színháztermében. A rendezvény Zupka Sándor klubvezető köszöntőjével kezdődött. A költő életrajzát, munkásságát megidéző gondolatok után bemutatásra kerültek a zsűritagok (Balogh Gyuláné, Kovács Ilona, Rozerné Matolcsi Irén) és a szervezőtársak (Radvánszki Edit, Balatoni Ágota, Ádám Katalin). Ezt követően Dudák Ferencné, a Fazekas Mihály Általános Iskola nyugalmazott tanára, a vetélkedő háziasszonya irányításával megkezdődött az emlékverseny. A bemutatkozás és mottó,választás után Petőfi életútjára, munkásságára vonatkozó tudásuk mellett versmondásukról, gyorsaságukról és ügyességükről adtak számot az ötfős csapatok. Míg a zsűri meghozta döntését, a klub énekkara előadta Petőfi Sándor: Befordúltam a konyhára című versét először prózában, Danka Elek tolmácsolásában, majd megzenésítve Balogh Gyula karvezető irányításával. A verseny zárásaként Zupka Sándor a következőket mondta: „A foglalkozás elérte célját: együtt voltunk. Volt, amikor egy kicsit kuncogtunk. Volt, amikor izgultunk… Úgy gondolom, hogy magyarságunk egyik szeletének eleget adtunk, tisztelettel adóztunk Petőfi Sándor emlékének, s újból átéltünk olyan dolgokat, amiket még régen, gyerekkorunkban tudtunk, szerettünk. Ha netán nem tudtuk, körmöst kaptunk, vagy egyest, vagy pedig igen-igen boldogok voltunk, amikor egy nagy ötöst beírtak érte. Gratulálok az elért eredményekhez, köszönöm mindenki részvételét.”
Az izgalmas megmérettetést hosszú és nehéz tanulási folyamat előzte meg. Több tanulmány, internetes cikk, számos verseskötet, irodalomkönyv, sok-sok tanulással együtt töltött óra segítette a győzelemhez a „Vetélkedők gyöngye” névre keresztelt csapatot, melynek tagjai: Tóth Szilvia (csapatkapitány), Katonáné Piroska, Józsa Éva, Sándorné Margó, Pánczél Éva.
A rendezvény után arról kérdeztem Zupka Sándort és Dudák Ferencnét, miért tartották fontosnak a verseny megrendezését?
Zupka Sándor: Mi egy demokratikus alapokon nyugvó klub vagyunk, s a klubvezetés is egy ilyen típusú vezetés, így mikor a vezetőtársak felvetették egy értekezleten a kétszáz éves centenáriumot, azonnal megbeszéltük a lehetőséget, és kidolgoztunk egy ilyen versenyt. Nem volt nehéz bevonni a szervezőket, hiszen magyarok vagyunk, magyar vér folyik az ereinkben, és mindenkinek az emlékezetében ott él Petőfi, s mindenki szívesen tette azt, amit a szívük vezérel.
Dudák Ferencné: 38 évig itt tanítottam Dunakeszin, többek közt éppen magyart. Így elvállaltam a versenyszervezést. Sándorral közösen összeállítottuk a feladatokat, átbeszéltük töviről hegyire és így alakult.
– Mit üzenne önök szerint Petőfi a ma emberének?
Dudák Ferencné: Tettrekészség, tegyünk is, ne csak hallgassunk meg mondjunk!
Zupka Sándor: Mindenféleképpen hazaszeretetet, emberséget és valamilyen olyan magatartást, ami egy közös akarat felé irányítja az embereket. Ami lehetséges, hogy éppen a szabadság, a szeretet, az önfeláldozás, az önzetlenség. Szinte biztos, hogy ez adódna az ő habitusából.
A verseny egyik legmeghatóbb pillanata az volt, mikor Zupka Sándor megkérte a teremben megjelenteket, mutassák fel azokat a köteteket, amelyeket ők hoztak otthonról magukkal, hogy ezzel tisztelegjenek a költő munkássága előtt. Szinte minden kéz a magasba lendült, s tartotta ott hosszú másodpercekig a vaskos köteteket. Végignézve az arcokat, a büszkeség és tettrekészség fénye csillant fel a szemekben, csakúgy, mint Petőfiében, mikor a Nemzeti dalt olvasta fel a márciusi ifjaknak a Pilvax Kávéházban 1848 márciusában.
Balogh Edit
