A háborút csak elkerülni lehet, mert nem tudható, mi lesz a végkimenetele, és olyan következményekkel járhat, melyekre a háború elején még senki sem gondolt – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap Kismaroson.
Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, a Dunakanyarból német származásuk miatt málenkij robotra elhurcolt áldozatokról tartott megemlékezésen arról beszélt, hogy Sztálin már 1943 novemberében jelezte Teheránban a többi szövetséges államnak, hogy a szovjetek által felszabadítottnak nevezett területről több millió németet fognak elhurcolni.
Hozzátette, a későbbi parancs szerint minden 17 és 45 év közötti férfit és minden 18 és 30 év közötti nőt, aki németes nevű, el kellett vinni a Szovjetunióba, hogy munkájukkal segítsék a háború utáni újjáépítést. Sztálin terveiben kezdetben összesen 4 millió német elhurcolása szerepelt, de ahogy haladt a front és egyre erőteljesebb ellenállásba ütköztek a szovjetek, ez a szám egyre nőtt – fűzte hozzá az államtitkár.
Rétvári Bence felidézte, hogy 78 évvel korábban csak néhány órát kapott a Dunakanyar településein élő több száz család arra, hogy összecsomagolják az életüket.
Ezeknek az embereknek semmiféle bűnük nem volt, még csak nem is harcoltak a Szovjetunió ellen, elhurcolásuk oka az volt, hogy minden településnek teljesíteni kellett a kirótt számokat. Nem tudták ezek az emberek, hová mennek és mennyi időre – tette hozzá Rétvári Bence.
Az államtitkár az elhurcoltak számának érzékeltetésére elmondta, képletesen egy akkora vonatszerelvényt kellett megtölteni Sztálin parancsára, amelynek a mozdonya Debrecenben volt, utolsó szerelvénye pedig Székesfehérváron.
Kiemelte, hogy 800 ezer honfitársunkat vitték el a Gulágra vagy málenkij robotra, 200 ezren soha nem tértek haza. Kitért arra, hogy ahol a kommunisták a világon hatalomra kerültek, mindenhol kényszermunkatáborokat hoztak létre.
Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, egy háború elején soha nem lehet tudni, mi lesz a végkimenetele. Ki gondolta volna, hogy amíg 1939-ben Németország és a Szovjetunió szövetségesként rohanja le Lengyelországot, pár évvel később már egymás ellen harcolnak? – vetette fel. Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban azt mondta, hogy annak az elején sok európai ország olyan ígéretet tett, amely szerint csak az emberi élet kioltására nem alkalmas fegyvereket adnak Ukrajnának, ez azonban mára teljesen megváltozott.
Hozzátette, amikor emlékezünk, akkor a jelenkorra is gondolnunk kell, és olyan döntéseket kell hoznunk, hogy a korábbi szörnyű helyzetek ne ismétlődhessenek meg. „Fontosabb érték, mint az emberi élet, nincs, mindenkinek az élet védelmében kell cselekednie. Tegyünk mindennap a háború ellen és tegyünk mindennap a békéért!” – fogalmazott Rétvári Bence.
A kismarosi római katolikus Mária bemutatása templomban vasárnap délelőtt dr. Beer Miklós püspök celebrálta azt a szentmisét, mellyel a Dunakanyarból német származásuk miatt 1945 januárjában a Szovjetunióba málenkij robotra elhurcolt áldozatokra emlékeztek. „A mai nappal zárjuk le a karácsonyi ünnepkörünket! Karácsony első napján a kisgyermekre tekintettünk, akiben eljött közénk az Isten. Ma pedig a felnőtt Jézus áll elénk, aki vállalja a mi sorsunkat, minden szenvedésével, küzdelmével sorsközösséget vállal velünk. De példát is ad az ő felnőtt magatartásával, ahogy Isten jár közöttünk emberként. Szolgáló szeretettel, együttérzéssel és mindig ott van, ahol segítségre szorul valaki. Ezekkel a gondolatokkal emlékezünk ma együtt – nagyzmarosiak, ebegényiek és kismarosiak – a málenkij robot áldozataira, elhurcoltjaira, foglyaira.”
Fejérdy Áron verőcei katolikus plébános a málenkij robotra elhurcoltakra emlékezve kiemelte, hogy napjainkban is egyre inkább égető feladat az igazság és a béke megteremtése: „a kényszermunkára hurcolt testvéreinknek és azoknak, akik bármilyen módon segítséget nyújtottak nekik, nem volt túl sok hatalom a kezükben, hogy igazságot tegyenek. És mégis az a csendes emberség, amivel igyekeztek egymást támogatni és együtt Istenbe kapaszkodtak, hatalmas erő volt a kezükben.”
Csuka Tamás nyugalmazott református püspök a kinyilatkoztatásként elhangzó beszéd és az azzal ellentétes cselekedet káros hatásaira irányította rá a figyelmet. „Sok embert ismerek, aki szájával közelít az Istenhez, de a szíve, az életvitele teljesen távol van az Istentől. Ez ismétlődik a történelemben is, ennek egyik ilyen szörnyű következménye és igazságtalansága a málenkij robot. De ma is ezt látjuk az Istennek hátat fordító Európában. Igazság helyett gazság, korrupció, tolvajlás van. S közben a szájukkal beszélnek jogállamról és sok minden másról.” Az egykori tábori püspök az orosz-ukrán háború kapcsán kijelentette: elszörnyedve hallom, hogy az Amerikai Egyesült Államok tartalékkészleteiből minél több fegyvert visznek Ukrajnába. A szájukkal pedig békéről beszélnek. Tíz évet szolgáltam a Magyar Honvédségnél, de nem találkoztam olyan katonával – a közlegénytől egészen a legmagasabb rendfokozatú tisztig – aki úgy gondolta volna, hogy fegyverrel lehet békét teremteni.
Neubauer Rudolf, Kismaros polgármestere köszönetét fejezte ki, hogy Nagymaros, Zebegény és Kismaros német nemzetiségi önkormányzatának képviselői mellett a három település önkormányzatainak vezetőivel, a zebegényi Sonnenblumen Hagyományőrző Egyesület és a Kismarosi Falumúzeum Alapítvány képviselőivel és a szobi járási hivatal vezetőjével együtt emlékezhetnek a málenkij robotra elhurcoltakra. „Együtt vagyunk, csendes és fontos megemlékezés ez” – mondta a polgármester, aki hozzátette: 2015-ig kellett várnunk, hogy a Kormány a Gulág emlékévet meghirdetve lehetőséget adjon nekünk, hogy méltóan emlékezzünk.
Neubauer Rudolf ismertette, hogy a helyi közösség hogyan gyűjti és örökíti meg azokat az emlékeket, hangfelvételeket, elbeszéléseket, melyek az utókor számára tanulságosak és megszívlelendőek.
A polgármester Fejérdy Áron plébános szavait idézve szomorú tényként közölte: „az igazságtalanság megint felüti a fejét.” Majd az orosz-ukrán háborúra utalva arról beszélt: nem gondolta volna, hogy a történelem képes ismételni önmagát. „Azon a területen, ahol egykor a mi ifjaink foglyok voltak, ott ismét háború dúl…”
A település polgármestere virággal köszöntötte az utolsó kismarosi túlélőt. „Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy most is itt van közöttünk Mohr Ferencné Poldauf Mária, Cica néni. Az utolsó kismarosi túlélő. Szeretettel köszöntelek, Cica néni! Igaz hang vagy nekünk!” – mondta Neubauer Rudolf.
A szentmise után Rétvári Bence országgyűlési képviselő, a három település önkormányzatainak vezetői, a nemzetiségi önkormányzatok képviselői megkoszorúzták azt az emléktáblát, amely megörökítette az utókor számára, hogy 1945 januárjában kiket hurcoltak el málenkij robotra Kismarosról.
A méltóságteljes megemlékezésen a helyi polgárok is elhelyezték az emlékezés virágait az emlékműnél.
MTI/Vetési Imre
Fotó: KesziPress
