gazdaság

44 milliárd forint önkormányzati rezsitámogatásról döntött a kormány – Vác, Dunakeszi, Fót, Veresegyház is több százmilliót kapott

A 10 ezer lakos feletti városok és fővárosi kerületek részesülhetnek belőle. Pest megyében 38 település önkormányzata kapott támogatást. Régiónkban kormánypárti és ellenzéki vezetésű önkormányzatok egyaránt részesültek a rezsitámogatásból: Veresegyház 365 milliót, Fót 242,8 milliót, Vác 237,5 milliót, Dunakeszi 208,5 millió, míg a túlparton, Szentendre 190,2 millió forint támogatást kapott.

„A kormány – a korábbi 10 ezer lakos alatti településeknek adott kormányzati támogatás után – most a 10 ezer lakos feletti városok és fővárosi kerületek energiaáremelkedés miatti támogatásáról döntött közel 44 milliárd forint értékben” – olvasható a Miniszterelnökség hétfő esti közleményében.

Mint írják, a települések anyagi helyzete, energiabeszerzési szerződéseik, alapvető intézményeik fűtési, világítási rendszere jelentősen eltérő. A támogatásért cserébe pedig mindenkitől takarékosságot kérnek, ezért az érintett önkormányzatok tervet készítettek a lehetséges energiamegtakarítási lehetőségekről. Balla György miniszteri biztos és Láng Zsolt kormánybiztos tárgyalt a városi, illetve fővárosi helyhatóságokkal a megnövekedett rezsiköltségeikhez nyújtandó állami hozzájárulásról. A biztosok mindenkivel tárgyaltak, aki elfogadta meghívásukat az egyeztetésre. 

„Javaslatuk alapján a Miniszterelnökséget vezető miniszter 138 városi és 17 kerületi önkormányzat részére közel 44 milliárd forint támogatásról döntött. A települések listája elérhető a kormányportálon”

Szűkebb patriánkban a kormánypárti többségű Fót 242 820 833 forintot, Dunakeszi 208 533 577 forintot kapott, míg a két ellenzéki vezetésű város, Vác  237 518 563 forint, Szentendre 190 283 476 forint támogatást kapott a rezsiköltségeinek enyhítésére. Pest megyében 38 település önkormányzata részesült rezsitámogatásban, melyek közül magasan a legtöbbet, 365 044 288 forintot a független polgármester irányításával működő Veresegyház kapta.

(Vetési)

***

A kormány döntése kapcsán Rétvári Bence, Vác országgyűlési képviselője Facebook-oldalán kiemelte: „A kormány a szankciók okozta energiaválságban segíti az önkormányzatokat, így Vácnak is 237 millió forint rezsitámogatást nyújt. Ebből az óvodák, bölcsődék, szociális otthonok, önkormányzati intézmények téli szankciós rezsifelárát tudja kifizetni az önkormányzat. A kistelepülési önkormányzatok is átalány segítséget kapnak a kormánytól.

Már eddig is kormányzati támogatásból maradhatott nyitva télre a váci uszoda, ahova a környező településekről is sok gyerek és felnőtt jár úszni. Közös erőfeszítésből indult újra a kisposta is. Megújult a Váci Rendőrkapitányság és a Váci Tűzoltóság épülete is. Három óvoda bővítéséhez és felújításához több százmillió forintot biztosított a kormány, illetve bölcsődeépítésre is több mint félmilliárd érkezett. De hamarosan elindulhat a piarista gimnázium homlokzati felújítása és a Cházár felújításának előkészítése is, illetve a Bernáth tornaterem építésére is milliárdos támogatást kapott az iskola. A jövő év elejére elkészülhet a Váci Székesegyház teljes belső műemléki felújítása és a Galamb utcai turisztikai-hitéleti központ is összesen 4 milliárd forintos kormányzati támogatásból. És akkor a még nem beszéltünk az elmúlt évek fontos sikereiről, az M2 2×2 sávosra bővítéséről, a kétszintes vonatok forgalomba állításáról vagy a szennyvíztelep zöld korszerűsítéséről, amelyek újabb tízmilliárdokból segítik a váciak mindennapjait.

Minden településről, minden magyar családról gondoskodunk!” – hangsúlyozta a Vác központú választókerület országgyűlési képviselője.

Még szintén érdekelheti...