December 2-án este, a fóti Vörösmarty Művelődési Ház zsúfolásig megtelt Szalkay terme a kiállítás-megnyitóra érkező vendégek, közreműködők, egymást köszöntő ismerősök, csendesen beszélgetők hangjától zsongott.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_2943-2-1024x559.jpg)
Az adventi koszorú első, meggyújtott gyertyájának táncoló lángocskája jelezte, hogy Advent van, készülnünk kell a Kisjézus születésére… és mi, szorgosan készülődünk. Az utcákon, tereken feldíszített karácsonyfák, fenyőágak, betlehemi jászlak jelennek meg. Szaporodnak a mindenhová felerősíthető színes fényfüzérek, díszítmények egyszerű és hivalkodó változatai. Már az Auchanban sem a hétköznapi slágerek szórakoztatják a vásárlási rohamra érkezőket, hanem csilingelő karácsonyi dalocskák. Gyerekek és felnőttek gyűlnek össze különböző szervezeti formákban adventi koszorúkat, karácsonyfa-, ajtó- és asztaldíszeket készíteni. Hosszan sorolhatnánk az adventi készülődés műveleteit, a lelki ráhangolódás meghitt szertartásait. Bármelyikről legyen is szó, mindben ünnepi öröm van, és nem csak azoknak, akik részt vesznek benne, hanem azoknak is, akik csak szemlélődve részesei e tevékeny készülődésnek. Ám nem elég meglátni az Istengyermeket a betlehemi jászolban, nem elég mosolyogva ünnepelni néhány napig, hanem életünk minden napján tennünk kell valamit, amiben örömét leli Isten. S ha Ő, akkor embertársaink is. Nem is olyan nehéz ez, csak adni kell és észrevenni a legegyszerűbb, leghétköznapibb szeretetgesztusokat: egy mosolyt, egy jó szót, türelmet, megértést, figyelmet egymás iránt. Csak annyit, amennyit mi is kapni szeretnénk. Pénzbe sem kerül, ezért soha nem inflálódik.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_2956-2-1024x649.jpg)
Palásti Béla igazgató és munkatársai Kállai Nagy Krisztinának a Jézus barátai című tárlatát, az ünnepélyes megnyitó közreműködőinek, az éneklő és muzsikáló gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak a műsorát, Sebők Sándor atya és Sebestyén Győző református lelkész avatott gondolatait adták hozzá az adventi készülődéshez.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_2983-2-1024x684.jpg)
Kállai Nagy Krisztina dunakeszi gyökerekkel és budai jelennel rendelkező alkotóként is őrzi-ápolja a Sebők Sándor atyához fűződő lelki tanítványi státuszát, amiről a Plébános atya megerősítő, útravaló ajándékként tett személyes hangvételű hitet Kriszta bemutatásában. A kiállított művek méltatását, a tárlat megnyitását, a felkérésünket szeretettel és készségesen vállaló Sebestyén Győző református lelkész úr vállalta. A tárlat címe a Művésznő most bemutatott egyik illusztrált kötetének címét kölcsönözve született, és vált a megnyitó beszéd vezérgondolatává: Kinek a barátja Jézus, és kit nevez Ő a barátjának? A Szentírásból levezetett filozofikus gondolatok hétköznapi gyakorlatba ültetett megoldásait kaptuk lelkész úrtól, megjelenítve és színesítve a körülöttünk látható képek mívesen kidolgozott, a színek bőségében pompázó példáival. Tanítássá lényegült megnyitó beszédet hallhattunk, elgondolkodtató ajánlásokkal.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_2964-2-1024x644.jpg)
A Szent Ágoston Keresztény Általános Iskola Kapcsos Andrea tanárnő vezette alsó tagozatos kamarakórusának összeállítása a beköszöntő telet, az adventi időszakot és a karácsony misztériumát idézte meg a kicsinyek áhítatos komolyságával, tekintetükben az együtt éneklés örömteli összetartozásának élményével.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_3014-2-1024x586.jpg)
Szántó Ilona, a Fóti Zeneiskola vonós tanszakának művésztanára a hallgatóság szeme láttára és füle hallatára művelte a csodát hegedülni tanuló növendékeivel. Az életében először, népes közönség előtt fellépő 8 éves Bogár Panni az Oltáriszentségről szóló Ó, gyönyörű szép, titokzatos éj… kezdetű templomi éneket, majd Suzuki: Népdal kompozíció-ját adta elő. Derűt kiváltó meglepetés volt a hazánkban népszerű autó nevének elhangzása az ünnepi műsorban, de mint a közbeiktatott ismertetőből megtudtuk, a 100 éves korában elhunyt Shinichi Suzuki, a nevét viselő „anyanyelvi módszer”, a Suzuki-módszer feltalálója és kifejlesztője volt. Szántó Ilona ezt a módszert alkalmazva tanítja növendékeit hegedülni. Felső Anglelina és Naményi Edmond játékát elismerő tapssal díjazta a közönség. Simon Emma a zenei blokkot és az ünnepélyes megnyitót záró Danka: Melódia két hegedűre című művét pedig tanárával, Szántó Ilonával adta elő. A hegedűs közreműködőket zongorán kísérte Rigó Dániel, a zeneiskola művésztanára.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_3037-2-1024x670.jpg)
A megnyitó remélt, de mégis váratlan meglepetése volt Bethlenfalvy Gábor írónak, Kállai Nagy Krisztina szerzőtársának személyes megjelenése. A magyar szentek élete, A keresztény Európa szentjei, A szent életű magyarok a viharos XX. században, A névnapok és szentek című kötetek születéséről és megjelenésük kulisszatitkairól mesélt a könyvek kiadásában is együtt dolgozó szerzőpáros.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_2898-2-1024x670.jpg)
A megnyitó fogadással, kötetlen beszélgetéssel, a művésznő kiállított és korábban megjelent illusztrált köteteinek, grafikai lapjainak, képeslapjainak, ajándéktárgyainak árusításával és dedikálással folytatódott. Időközben a művelődési ház előterét megtöltő „adventi vásár” sokadalmához csatlakoztak a színházteremben befejeződött Mikulás-váró előadás közönségének gyermek résztvevői és kísérőik.
Harangozó Katalin
A fotókat készítette: Enyedi Lajos
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_2880-2-1024x689.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_2881-2-1024x667.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_2895-2-1024x669.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_2936-2-1024x675.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_2944-2-1024x631.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_2951-2-1024x669.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_2953-2-1024x607.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_2999-2-1024x617.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_2958-2-1024x664.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_2960-2-1024x594.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_2965-2-1024x664.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_2962-2-1024x672.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_2973-2-1024x612.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_2981-2-1024x684.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_3001-2-1024x686.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_2967-2-1024x624.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_3020-2-1024x649.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_3032-2-1024x657.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/12/HSC_3047-2-1024x699.jpg)