Mint arról már beszámoltunk, Papp László műgyűjtő, galériavezető, a Káptalan utcai modern művészeti gyűjtemény létrehozója is rangos állami kitüntetést (Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata díj) vehetett át az államalapítás nemzeti ünnepe alkalmából.
– Korábbról is van több elismerése, hova rangsorolja közöttük ezt a mostani díjat? – kérdeztük az ismert kultúraszervezőt, galériavezetőt.
– Valójában a rendszerváltás óta nem voltam elkényeztetve elismerésekkel, örültem, hogy a gyűjteményt valahogy fenn tudtam tartani. Az a vadkapitalizmus, ami rászabadult az országra vagy akár Vácra, nos ez nem kedvezett a kultúrának. Illetve időszakosan nálunk jobb volt a helyzet, mert a mostanit megelőző ciklusokban nagyon sokat fejlődött a város kulturális kínálat vonatkozásában. Szabadon tudtunk kiállításokat szervezni és olyan dolgokat hozni a városba, amelyek kétségtelenül növelték az idegenforgalmi vonzerőt. Ilyen volt az öntöttvas gyűjtemény, aztán ebbe a sorba tartozik a páratlan Hincz-gyűjtemény kiszabadítása a pincéből, raktárból, továbbá az ország egyik legjobb keramikusa, Gádor István gyűjteményét is meg tudtuk csinálni, nagyon szép volt, jól működött, a Sajdik-gyűjteményről, a Váci Mosolyalbum kiállító-helyről nem is beszélve. De hát minden csúcs után jön a mélység, a szakadék, hát ez nálunk is bekövetkezett. Nem a gyűjteményekkel volt baj, hanem azzal a szemlélettel van gond, hogy amit az előző vezetők csináltak, azt mi nem fogadjuk el, pláne, ha más a politikai platform. Így estek áldozatul különböző gyűjtemények, így került kátyúba az egész kulturális élet. Vác nagyon visszaesett ezen a téren, amilyen sok különböző csoport érkezett folyamatosan az elmúlt évtizedben, ahhoz képest most pangás van. Hát ez nekem egy nagyon nagy szívfájdalom, és nem hagyhatom szó nélkül, hogy ebben a helyzetben nem csak az említett gyűjtemények tűntek el részben vagy egészben szem elől, hanem ez a Káptalan utcai, csaknem kétezer festményt és közel ugyanannyi grafikát számláló gyűjtemény is veszélybe került az épület homályos elvételi szándéka miatt. Az elmúlt ötven évben talán a legnagyobb szerencse most ért, mert megmenekült a számos jeles alkotótól csaknem fél évszázad alatt kialakult és mai is bővülő anyag, aminek lényege, hogy nagyobb vonzerő, ha egy településen nem csak egy-két alkotó életművét lehet áttekinteni, hanem többekét.
– Kérem, világítson rá, miről is szól ez a gyűjtemény, hogyan választotta, választja ki azokat a művészeket, akiknek a munkásságáról keresztmetszetet kíván mutatni?
– Kezdjük azzal, hogy az én indíttatásom nagyon jó helyről adódik, Zebegényből, ott laktunk egészen nyolcadikos koromig, és bizony többször találkoztam Szőnyi Istvánnal, hiszen nem egyszer a mi udvarunk végéből festette a Dunakanyart, és én több pajtásommal együtt lelkesen vittem utána a felszereléseit, kellékeit. De a falu akkoriban, és még fiatal koromban is pezsgő kulturális élete alkalmat adott összeismerkednem számos más jelentős művésszel is, elég, ha csak a Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskolát alapító Dániel Kornélt, vagy a Dunakanyar festőjének tanársegédjét, Kórusz Józsefet említem. Általában akiket én gyűjteni kezdtem, akikkel kapcsolatba kerültem, azokkal az alkotókkal barátságot is kötöttem, ez így volt Zebegényben, aztán később a nagymarosi szabadiskolát, vagy épp a váci, gombási művésztelepet látogató több művész esetében is, tényleg a teljesség igénye nélkül hadd említsek csak néhány nagy nevet, így Szabó Vladimirt, Scholz Eriket, Józsa Jánost, Tóth Ernőt, no és persze Hincz Gyulát. Hosszú évtizedek óta már Vác a fő színtere az életemnek, munkásságomnak, több kiállítóhelyet is sikerült itt korábban kialakítani, sajnos csak átmeneti időre. De a modern művészeti gyűjteményre visszatérve még megjegyzem: itt további küldetésemmé vált, hogy a városban élt vagy élő, ide erősen kötődő jelentős alkotók munkáiból is számottevő kollekciókat alakítsunk ki, engedtessék meg kiemelnem Cs. Nagy Andrást, Monos Józsefet, Markó Erzsébetet, Mizser Pált, Hidvégi Valériát, Gaál Imrét, Orvos Andrást, tőlük is jelentős kollekciókat állítottam össze, mert vallom, hogy kötelességünk méltó módon gondozni a köztünk élt, élő képzőművészeink életművének darabjait. És ebben nekem vezérelvem, hogy olyan gyűjteményeket tudjak összeállítani, amelyek keresztmetszetet adnak egy-egy alkotó teljes életpályájáról, hogy bizonyos évfordulós kiállításokat külső segítség nélkül is be tudjunk mutatni, nem engedve a feledésnek. Az ilyen kiállításokhoz viszont kellene egy, vagy akár több megfelelő időszaki kiállítóhely, de ez már átvezet a tervekhez, vágyakhoz.
– Akkor befejezésként arra kérem, hogy számoljon be közelebbi vagy távlatosabb elképzeléseiről is!
– Művész barátaim között tarthatom számon immár több mint harminc éve Sajdik Ferencet is, közismert, hogy összeállítottam tőle a Váci Mosolyalbum gyűjteményt, ami a Kúria épületéből, ahol pedig kiváló helyen volt, immár városi tulajdonként átkerült a Pannónia Házba, ugyanakkor itt a Káptalan utcában egyre gyarapodik tőle egy újabb gyűjtemény. Nos, vele nagyjából egy éve együtt dolgozunk azon, hogy Petőfi születésének kétszázadik évfordulójához közeledve megjelenhessen nagy költőnk életútjáról egy reprezentatív karikatúra album, ami már nyomdában van, és elárulhatom, hogy több váci epizód grafikája is helyet kap benne. A pontos időpontot még egyeztetjük, de valamikor ősszel, a hivatalos kötet-bemutatóval egybekötve itt a galériában, a nagyteremben kiállítást rendezünk a könyvlapokon is megjelenő eredeti művekből, illetve természetesen egy tartalmas irodalmi műsor is színesíti majd a programot. A sajátos képzőművészeti műfajnál maradva nagy álom, hogy tető alá hozhassuk Vácott az ország első és egyetlen karikatúra múzeumát, ehhez Sajdikon kívül gyűlnek más alkotóktól is kollekciók, így például Balázs-Piri Balázstól, Toncz Tibortól, Hegedűs Istvántól. Itt, a K16-nál maradva pedig ezúton is kifejezem hálámat a Dunakanyar Védegylet Alapítványnak, hogy segítő kezet nyújtottak a gyűjtemény megmenekítéséhez, helyben maradásához, szenzációs az ő vállalásuk, hogy meg ke
ll menteni a jövőnek a térség minden kiemelkedően fontos értékét, bízom benne, hogy a nehéz idők után sikerül majd forrást találni a galéria épület átfogó felújítására is, a tervek már rendelkezésre állnak hozzá. Ribáry Zoltán
