Közlekedés

Átépítik a Pálya utca–Külső Szilágyi úti csomópontot Káposztásmegyernél

Már öt éve annak, hogy Dunakeszi Város Önkormányzata elindította a Pálya utca–Külső Szilágyi út csomópontjának átépítését. Bár az érintett terület Budapesthez tartozik, ám a dunakesziek számára mégis egy igen fontos kereszteződés, mivel nagyon sokan naponta a káposztásmegyeri közlekedési csomóponton – a vasúti alagúton – keresztülingáznak Dunakeszi és a főváros között. A július 1-jén kezdődött munkálatok eredményeként megszűnik az elakadás az alagútban, összehangolt lámpás irányítás engedi majd az átmenő forgalmat.

„Látványos munkálatok zajlanak már a káposztásmegyeri csomópontban, ahol a következő 45 napban mozaikszerű munkavégzésre kell majd számítani. Elsőként a két sáv közötti szigetet marták fel a kivitelezők, itt alakítják ki a kanyarodósávot a vasúti alagút felé. Nem gondoltam volna, hogy ilyen összetett feladatot vállaltunk magunkra, több tulajdonos, számtalan engedély, versenyfutás a határidőkkel… Egy 2019 óta húzódó ügy végére teszünk pontot idén az újpesti önkormányzattal együttműködésében” – osztotta meg tapasztalatait Facebook-oldalán Dióssi Csaba.

Dunakeszi polgármestere kiemelte: Az első ütemben kiépítjük a kanyarodó sávokat, a lámpásításhoz szükséges alépítményeket és megoldjuk a csapadékvíz-elvezetést. A második ütemben kerülnek helyükre a jelzőlámpák, melyre 45 napon túl, az ősz folyamán kerül sor, ami már nem jár jelentős forgalomkorlátozással. A tervezett közlekedési lámpa az aluljáróéval szinkronban működik majd, hogy biztosított legyen a Dunakeszi felöl érkező autósok kihajtása a Külső Szilágyi útra, illetve a városunkba érkezők szabad utat kapjanak a Külső Szilágyi útról lehajtva.

Dióssi Csaba hozzátette: A munkálatok eredményeként megszűnik az elakadás az alagútban, összehangolt lámpás irányítás engedi majd az átmenő forgalmat.

Dunakeszi polgármestere azt is bejelentette, hogy augusztus közepéig az érintett szakaszon ideiglenes forgalmi rend szerint lehet közlekedni, amihez türelmüket és megértésüket kérik!

Benkő Tamás, Dunakeszi Alsó önkormányzati képviselője arra hívta fel a közlekedők figyelmét, hogy az átjáró átépítésével érintett útszakaszok a kivitelezés idején mindvégig használhatóak lesznek, de értelemszerűen csak forgalomkorlátozások mellett, legtöbbször egy-egy forgalmi sávon haladva. Éppen ezért az építkezés egy-egy fázisa idején komoly menetidő-növekedésre kell számítani, aki tud, válasszon más útvonalat a kritikus (hétköznap reggeli és délutáni csúcs) időpontokban. Az első ütemben zajló útépítési, zebrakialakítási munkálatok várhatóan 45 napon keresztül zajlanak majd. A beruházó Dunakeszi Város Önkormányzata és az abban partner újpesti önkormányzat közötti együttműködési megállapodás szerint az útépítést követő második ütemben a jelzőlámpát ugyan Újpest kivitelezi, de az engedélyeztetés alapján és a forgalomba-helyezés miatt azt is Dunakeszi építteti meg. A jelzőlámpák üzembehelyezését az arra szakosodott cég legkésőbb idén október 31-ig vállalta, de kapacitásának függvényében ez az időpont korábbi is lehet – húzta alá a körzet önkormányzati képviselője.

Még szintén érdekelheti...