Suhajda Szilárd nemrégiben egy érzelemteli bejegyzésben adta hírül, hogy az Eseményhorizont projektjében egy időszak lezárul, Klein Dáviddal mostantól külön-külön, egyéni céljaikra fókuszálva folytatják tovább. Ennek hátteréről, de leginkább a folytatásról, ezekről az egyéni célokról kérdezte Szilárdot a mozgasvilag.hu.
Az Eseményhorizont párosa
A két mászó hat éve alkotott expedíciós kötélpárost, mely idő során számos közös kalandban, kudarcban és sikerben volt részük. Első próbálkozásuk a K2-re vitte őket, amely 2016-ban még nem hozott csúcssikert. Egy évvel később a Mount Everest palack nélküli megmászását tervezték, arra az expedícióra a Mozgásvilág is elkísérte őket. 2018-ban a viharos időjárás a Gasherbrum I-ről fordította őket vissza, majd jött 2019, ahol második (Szilárd számára már harmadik) nekifutásra Szilárd első magyarként érte el a 8611 méteres csúcsot, pótlólagos oxigén használata és magashegyi teherhordók segítsége nélkül. Ezután a Makalu megmászását tervezték, de a pandémia kétszer is keresztülhúzta számításukat. Végül a Dhaulagirire jutottak ki tavaly ősszel, de a csúcsra nem sikerült feljutniuk.
Egyéni célok
„Nehéz döntés volt mindkettőnk számára – meséli Szilárd. – Nem egy pillanat szülte, hanem egy folyamat eredménye. Korábban mindig össze tudtuk hangolni, hogy céljaink közösek legyenek, de az időnk véges, és egy idő után nehéz a közös nevezőt megtalálni az egyéni célok tekintetében. Szakmai és praktikus okokból egyszerűbb, ha a saját időnkkel gazdálkodva, a saját döntéseinket meghozva, a saját céljainkra összpontosítunk.
Én motiváltabb vagyok a normál utas nyolcezres mászásokra, természetesen amennyire lehet, tiszta eszközökkel, tehát palackozott oxigén és magashegyi teherhordók használata nélkül. Dávid pedig szívesen nyitna kreatívabb útvonalak felé. Én viszont úgy érzem, hogy számomra az lehet reális, hogy a legnagyobb magasságokat, de normál úton próbálom meg elérni. Úgy vélem, hogy a nagy magasság önmagában is elég ahhoz, hogy ez egy nehéz, kemény kihívás legyen.
Suhajda Szilárd az Everesten
Forrás: Suhajda Szilárd
Nyilván könnyebb lenne ambiciózusabb utakat választani, ha az ember mögött van egy olyan biztos háttér, hogy bármelyik szezonban egy éven belül akár többször is, vagy jövőre és bármikor újra és újra elindulhatsz, ha ez nem probléma, akkor lehet, hogy bátrabban kísérletezel. De bizonytalan időket élünk, itt van ez a járvány is, nem magától értetődő a támogatói háttér sem. Ilyen körülmények között jobban megfontolja az ember, hogy milyen expedícióra vállalkozik, és ha a sikerre szeretnék törekedni, akkor szeretném maximalizálni ennek az esélyeit, ezt pedig szerintem elsősorban normál úton lehet. Nagyon szívesen mennék ilyen expedíciókra, de csak akkor, ha biztos tudnám, hogy akármikor mehetek.”
Én a nagy magasságban vagyok jó, és ebben szeretnék kiemelkedőt alkotni a következő években is
Szilárd arra céloz, hogy a normál utakról való letérés drasztikusan csökkenti a csúcssiker esélyeit. Ezek az utak hatványozottan nehezebbek, és hiába a megfelelő a mászó technikai felkészültsége, a hegyen uralkodó terep- és időjárási viszonyok határozzák meg alapvetően a lehetőségeket. Elég egy komolyabb havazás, és két ember mozgása máris ellehetetlenül. Ha rövid az időjárási ablak, akkor az időigényesebb, nehezebb úton nincs elég ideje a mászóknak az út teljesítésére és a biztonságos visszatérésre. Nem véletlen, hogy szinte alig látunk sikeres nyolcezres mászást a normál utakon kívül, világklasszis mászók egymás után kullognak haza anélkül, hogy sikerülne teljesíteniük a vállalt utakat. És nem azért, mert nem elég erősek vagy képzettek a feladathoz, hanem azért, mert kedvező időjárási helyzet és terepviszonyok együttállása nélkül egyszerűen lehetetlen technikásat mászni. Palack nélkül még a normál utakon is néhány napra korlátozódik a mozgástér szezononként.
A „Big Five”
A fentiek tükrében nem meglepő, hogy melyek Szilárd céljai a közeljövőben.
„Alapvetően a „Big Five” kihívásra szeretnék fókuszálni. Reinhold Messner írt így először Földünk öt legmagasabb csúcsáról. A K2 után sokan kérdezték, hogy ezek után biztosan meg tudnám mászni mind a 14 nyolcezrest, megpróbálkozom-e vele? Akkor is az volt a válaszom, és most is azt mondom, hogy nekem ez sosem volt tervem. Szerintem ez nem is fog változni. Viszont a „Big Five” egy nagyon jól definiált, belátható időn belül teljesíthető kihívás. Ehhez nem kell egy egész élet, mint a 14 megmászásához. Ezt szerencsés esetben akár négy év alatt be tudom fejezni, hiszen a K2 már megvan. Olyannyira erre szeretnék koncentrálni a következő években, hogy akkor sem akarok egyéb expedíciókat beiktatni, ha mondjuk tavasszal nem sikerül az arra az évre fő célként kiszemelt csúcsra elindulni. Kifejezetten ez a négy hegy a cél a következő négy évben. Palack nélkül, magashegyi teherhordók nélkül, ahogy eddig.
A stílus kapcsán továbbra sem szeretnék semmi bullshitet kommunikálni. Igen, normál úton mászom, de az, hogy azt mondom, hogy nincs magashegyi teherhordóm, az nem azt jelenti – és ezt keverik össze nagyon sokan – hogy nem használom a fix köteleket. Igenis használom a fix köteleket. Nem akarom túlmisztifikálni a dolgot. Nincs ebben semmi extrém, a K2 sem volt extrém ilyen értelemben, hiszen a normál úton másztam fel. Ezek az útvonalak olyanok, hogy ha kell, akkor is meg tudnám őket, mászni, ha nem lenne ott fix kötél vagy nem lennének ott mások. Ezeken az útvonalakon nincsenek kifejezetten olyan szakaszok , hogy egy szakmailag képzett, jégmászó-, mix- és sziklamászó tudással rendelkező mászó, mint amilyen például Ueli Steck volt, ne tudna akár szólóban is felmenni. Technikailag nem extrém útvonal egyik sem.”
Önállóan, de nem szólóban
Szilárd tehát egyedülálló hegymászóként indul majd innen Magyarországról az expedícióira. Ez persze nem jelenti szükségszerűen azt, hogy szólózni lesz kénytelen.
„Ezeken a hegyeken az elképzelhetetlen hogy ne legyen másik expedíció is egy-egy szezonban, és onnantól kezdve, hogy vannak mások is, lehet önállóan mozogni a fix kötelek mentén. Ez nem olyan, mint a Déli Gasherbrum-gleccser, ahova a hasadékok miatt mindenképpen csapattal vagy partnerrel kell menni. Ezek sajnos – vagy szerencsére – népszerű csúcsok, ahol biztos hogy lesznek mások.”
Nincs már sok hátra a tavaszi himalájai mászószezon kezdetéig, így adódik a kérdés, hogy mi lehet az idei cél?
„Hogy milyen sorrendben futok neki a négy csúcsnak, azt egyelőre nem tudom megválaszolni, mert elég nagy különbség van a szóban forgó hegyekhez szükséges financiális háttér között. Álomszerű lenne a legnagyobbtól haladni lefelé, de a lehetőségektől függ majd az, hogy melyik évben melyik hegyre tudok elindulni. Ezek kivétel nélkül tavaszi szezonos csúcsok.
Ha lehetőségem lenne rá, hogy idén az Everestre menjek, aligha tudnék neki ellenállni
Az Everest költsége, már csak a csúcsdíja miatt is többszöröse bármelyik másik nyolcezresnek, még a legfapadosabb logisztikával is. A következő hetek tárgyalásain sok fog múlni, legkésőbb februárban el fog dőlni, hogy mi lesz az idei cél.”
A „Big Five”:
Mount Everest, 8848,86 m
K2, 8611 m
Kancsendzönga, 8586 m
Lhoce, 8516 m
Makalu, 8463 m
