Interjú Paluch Anitával, a Szobi József Attila Művelődési Ház és Szabadidő Központ vezetőjével
Az országhatár menti Szobon a kultúra és a művelődés két szilárd bástyája, nívós szellemi központja a Szobi Érdy János Könyvtár és Információs Központ és a Szobi József Attila Művelődési Ház és Szabadidő Központ. Legutóbb a könyvtár szolgáltatásait mutattuk be, ezúttal a művelődési központ vezetőjét, Paluch Anitát arról kérdeztük, hogyan tudják tartalmas programokkal megszólítani az embereket a mindennapjainkat meghatározó internet korszakában és az immár két éve „ránk tört” koronavírus-járvány sújtotta időszakban.
– Az internet óriási hatással van az emberek mindennapjaira, amely a vitathatatlan előnyei mellett jelentős kihívások elé állít bennünket, hiszen intézményünk látogatóit is rengeteg impulzus éri, az információk dzsungelében nehéz eligazodni. Ezért nagyon fontos a közvetlen, személyes kapcsolat, a jól bevált információs csatornák hatékony működtetése, az aktív jelenlét a közösségi platformokon. Ma már édeskevés lenne, ha egy programot csak plakáttal és szórólappal népszerűsítenénk, hiszen egy-egy rendezvény iránt mutatkozó érdektelenséggel is meg kell küzdenünk.
– Hogyan tudják megoldani ezt a sikertelennek tűnő helyzetet?
– Nálunk alaptétel, hogy nem adjuk fel, a kudarcnak tűnő helyzetből is igyekszünk erényt kovácsolni. Alkalmazkodunk a lakosság igényeihez, a kevésbé vonzó programokat olyan új tartalommal töltjük meg, amely új nézőpontot közvetít. Tanulási útvonalat mutat az embereknek, amitől fejlődhetnek, anélkül, hogy tudnák azt, hogy itt valami többel távoztak, mint amivel ide jöttek.
– Hogyan lehet az optimális egyensúlyt megtalálni a művelődési központ szakmai ars poeticája és a lakosság szórakozási és művelődési igénye között?
– Szakmai hitvallásunk és értékrendünk megőrzése mellett arra koncentrálunk, hogy a nagyközönség számára vonzó és tartalmas rendezvényekkel szolgáljuk ki a szobiakat és a hozzánk ellátogatókat. Bizonyára lenne érdeklődés a kevésbé színvonalas programokra is, ám ezt egy Goethe- idézettel szeretném megvilágítani: „Nem azt kell adni az embereknek, amit szeretnek, hanem azt, amit szeretniük kéne”. Ennek szellemében és a lehetőségeink ismeretében igyekszünk folyamatosan emelni a színvonalat. Mondok erre egy plasztikus példát: gyakran szervezünk közösségi főzést, melynek nem az a célja, hogy „teletömjük a hasunkat”, hanem az étkezés közösségi élménye, gasztronómiai kultúránk gazdagítása, a társasági érintkezés és az igényes öltözködés népszerűsítése.
– A 21. század rideg és rohanó világában az emberek vágynak az ilyen és hasonló közösségi eseményekre, hiszen gyakran hallani, hogy „befelé fordulók vagyunk, már a társunkkal, a szomszédunkkal sem beszélünk”. Ez csak a nagyvárosok emberének a korrajza? Egy ilyen kisebb létszámú városban, mint amilyen Szob, az emberek ismerik és igénylik egymás társaságát?
– Egyértelműen, igen a válaszom. De az is tény, hogy ezt nem lehet elmondani minden társadalmi rétegről. Nálunk még nagyon jellemző, hogy mindenki ismer mindenkit. Mi még köszönünk egymásnak az utcán, igaz, hogy vannak új arcok, akik Szobon találtak új otthonra. Ők is alkalmazkodnak a település sajátosságaihoz és viszonylag hamar bekapcsolódnak a közösségi életbe.
– Jelentős egy-egy helyi közösség erkölcsi hatása és ereje, amely formálja és az együttélés normáinak az elfogadására ösztönzi a lakosságot. Ez tapasztalható Szobon is?
– Igen. Egyébként intézményünk tevékenységének egyik fontos eleme az elfogadás és az érzékenyítés. Beszélhetek az idősebb korosztály tagjairól, a mozgásukban korlátozottakról vagy a kismamákról, akik számára a művelődési központ közforgalmú terei teljes mértékben akadálymentesítettek, hogy ők is igénybe tudják venni valamennyi szolgáltatásunkat. Nagyon fontos számunkra az esélyegyenlőség biztosítása, mert a kultúrához való hozzáférés alapvető állampolgári jog.
– Az elmúlt időszakban számos közéleti rendezvényen megfordultam az igényesen felújított művelődési központban, amelyben szinte kivétel nélkül telt ház volt. A kultúra, a művelődés szentélye a műértő és -kedvelő közönséggel is megtelik?
– Ó, hogyne! A rendhagyó színházi előadásokkal közel két éve indítottuk útjára a Presszó színházi kezdeményezésünket, amely igazodott az intézmény műszaki adottságaihoz. A hagyományos széksoros elrendezést például felváltottuk kávéházi asztalokkal. Kávéval, teával és aprósüteménnyel várjuk a vendégeket, akik kellemes kávéházi környezetben és hangulatban élvezhetik az előadást. A Szobi József Attila Művelődési Ház és Szabadidő Központ a nagy léptétű felújításnak köszönhetően jelentősen bővítette a szolgáltatásaink körét. Úgy is mondhatnám, hogy egy ember életét átívelő – a születéstől az elmúlásig – valamennyi eseménynek és programnak színhelye az intézményünk. A kulturális és szórakoztató műsorok mellett van baba-mama klubunk, a gyerekek, a felnőttek, az idősek számára szervezett rétegprogramok. De még a halotti tornak is helyet adunk, mert a városban nincs olyan étterem, amely 30-40 személyt ki tudna szolgálni.
– Hogyan élték át a COVID-járvány hullámzó időszakát?
– A pandémia idején a közművelődés nagyon visszaszorult, szinte teljesen be kellett zárkózzunk. A személyes érintkezést felváltotta az online tér, amely abból a szempontból nagyon jó dolog volt, mert sokkal több emberhez juthatott el a kultúra, egy-egy koncert vagy színházi előadás. Olyanok is kulturális fogyasztóvá válhattak, akik korábban valamilyen ok miatt nem élhettek ezzel a lehetőséggel. Ezzel együtt mégis azt mondom, hogy a művelődési központunkban rendezett program semmi mással össze nem hasonlítható közösségi élménnyel ajándékozza meg a közönséget, amit otthon a monitor előtt nem élhet át a befogadó. Pótolhatatlan az interaktív élmény, amire jó példa Szülőföldem szép határa – Kaszás Géza Trianon-estje, de mondhatom a hagyományőrző, a közel húsz adventi programunkat – köztük – a koszorúkészítést, a lucázást, betlehemezést, az iskolások karácsonyi ajándékműsorát, mellyel az időseknek kedveskednek, és a modern világ „követelményeinek” megfelelő fényfestést. Szép és tartalmas programokkal készültünk a karácsonyi ünnepre!
Vetési Imre
Fotó: KesziPress
