Egy szép hagyományt keltett életre immár ötödik alkalommal a Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub, amely egykoron a helyi közösségek életében kitüntetett helyet foglalt el. Szerda délután a közkedvelt programon résztvevő közel 150 fős – túlzás nélkül mondhatjuk – baráti társaság tagjait a szüreti mulatság megrendezése az emlékezetében és a lelkében újra megérintette az ifjúkori szép és tartalmas mulatságok hangulatának varázsa. Az emlékek felidézését segítette a klub örökifjú táncos léptű hölgykoszorújának vastapssal köszöntött nyitótánca, a Palotás.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/szureti-6-1024x712.jpg)
Remek hangulatban indult a szüreti mulatság. Zupka Sándor elnök kedves hangvételű köszöntője és az általa elszavalt vers is nagy sikert aratott a klubtagok körében, akiknek tolmácsolta Dióssi Csaba polgármester üdvözletét is, aki halaszthatatlan hivatali elfoglaltsága miatt ezúttal nem tudott személyesen megjelenni az ország legnagyobb létszámú nyugdíjas klubjának rendezvényén.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/szureti-8-1-1024x799.jpg)
A klubtagok egymást támogató együttműködésének és példaértékű emberi kapcsolatának ékes bizonyítéka, hogy Zupka Sándor klubelnök – mint fogalmazott – saját vagyonából vásárolt ajándékkal köszönte meg a vezetőség tagjainak, ezúttal Radvánszki Editnek és Terbe Józsefnének a közösség érdekében kifejtett színvonalas tevékenységét.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/szureti-9-1024x771.jpg)
Köszöntötte a szüreti mulatságon megjelent „bálozókat” Csoma Attila, a József Attila Művelődési Központ igazgatója is, aki örömét fejezte ki, hogy a hosszú, kényszerű szünet után újra együtt lehetnek a klubtagok. A nagy múltú kulturális intézmény direktora „gyorsan átváltozott” helytörténésszé, aki – mint Dunakeszi életének egyik legjobb ismerője – színes történeteken keresztül mutatta be, hogy egykoron milyen volt egy-egy szüreti mulatság a „faluban”, melyben külön ünnepeltek a gyártelepiek, a „nagyfaluban” élők és az iparosok is. Az alagiak a Pavilonban, a dunakesziek a Petőfi kultúrházban, a mai Fő úti bíróság épületében, az iparosok a Szalai kocsmában, a műhelytelepiek pedig itt, a Magyarság épületében szórakoztak.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/szureti-10-1024x787.jpg)
Éles határvonalak választották el egymástól a mulatságokon résztvevő közösségeket, a férfiak féltett kincsként vigyáztak az ifjú hölgyekre. „A nagy öregek elmondása szerint, ha egy férfi ‘átlépte’ a határvonalat, ha egy másik közösségben szeretett volna udvarolni egy lánynak, akkor bizony retorzióra számíthatott” – elevenítette fel a régi időket. Magyaros öltözékben vonultak a fiúk és a lányok a szüreti karavánban, lovas kocsikkal körbejárták a falut és az esti mulatságba toborozták a lakosságot, akiknek hajnalig játszottak a zenészek – idézte fel Csoma Attila, aki mindenkinek nagyon kellemes báli szórakozást kívánt.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/szureti-13-1024x731.jpg)
De még a táncos mulatság előtt Zupka Sándor elnök, valamint a bírót megszemélyesítő Törgyekes Gergely és a bíróné, Garay Ágnes vezetésével a szüreti mulatság résztvevői énekelve körbesétáltak Gyártelep ékszerdobozként elismert házait összefonó sétányon, hogy visszatérve a művelődési központ főbejárata előtt Radvánszki Edit vezetésével táncra perdüljenek.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/szureti-12-1024x785.jpg)
A bejáratnál ízletes musttal és finom süteménnyel fogadták a szüreti mulatság résztvevőit, akik – folytatásként – a színházteremben a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola ifjú táncosainak színvonalas műsorát élvezhették, majd következett a klubtagok sziporkázóan színes program-összeállítása, amelyben volt humoros epizód, ének, vers, és a végén a késő estébe nyúló elmaradhatatlan tánc.
Vetési Imre
Fotó: KesziPress és Pass Dezső
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/PAS_2279.jpg--1024x700.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/PAS_2311.jpg-1-1024x682.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/PAS_2350.jpg--1024x690.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/szureti-16-961x1024.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/szureti-15-1024x723.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/szureti-17-1024x778.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/szureti-18-1024x792.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/szureti-19-1024x753.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/szureti-20-1024x745.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/szureti-21-1024x723.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/szureti-22-1024x713.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/szureti-23-1024x740.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/szureti-24-1024x682.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/szureti-1-1024x682.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/PAS_2379.jpg--1024x683.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/szureti-2-1024x682.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/10/szureti-7-1024x808.jpg)