Harminc esztendővel ezelőtt, 1992 tavaszán döntött úgy a családunk, hogy a váci lakótelepi lakást felcseréljük kertes házra. A döntés után nem sokkal nemcsak a megszokott életmódom változott, hanem a munkahelyemről, a Pest Megyei Hírlap váci szerkesztőségéből is távoznom kellett, mert az akkori főszerkesztő nem nézte jó szemmel, hogy megpályáztam és elnyertem egy önkormányzati lap szerkesztését. Férjem, a Váci Napló alapító szerkesztője – akkor még a Népszava munkatársa – azzal az ötlettel állt elő, hogy kezdjünk bele egy saját váci lap szerkesztésébe, mindig erről álmodott.
Éppen csak annyi volt az akadály, hogy addig csak filmből láttunk számítógépet, de sebaj, mi megoldjuk. Az eladott lakás árából még maradt annyi pénz, hogy vegyünk egy kis teljesítményű számítógépet, amit a felújítás alatt álló ház szobájának sarkában helyeztünk el. Nyomtatóra, faxra már nem volt pénzünk, de egy váci bolt jóvoltából az is megoldódott, az árát lehirdették. Aztán sok-sok utána olvasás, tapasztalatcsere következett, majd belevágtunk a „lehetetlenbe”. Egy éppen munka nélkül maradt szomszédasszony írta be a számítógépbe a cikkeket, és egy rokon férfi – szintén munkanélküli – tördelt. Így kezdődött… (Fischer Erzsébet)
Az alábbiakban az első lapszámból idézünk néhány írásból:
Az első oldalon a piaci árak jelentek meg.
„A váci piacon csütörtökön a paprika kilóját 30-46 forint között mérték, a paradicsom 20-24 forintba került. Az eltennivaló uborkát 30-40 forint között lehetett megvásárolni, a salátauborkáért 20 forintot kértek. A borsó ára 50-60 között mozgott, a zöldbabé 40 forint volt. A burgonya kilójáért 16 forintot számoltak, a vöröshagymáért 40 forintot. A karfiol 30, a káposzta 20, a kelkáposzta 24 forintba került. A sárgarépa kilónként 40-50, a fehérrépa 30 forintba került, a csomós vegyes zöldségért 25 forintot kértek. Az őszibarackot 30-40 forintos kilónkénti áron kínálták, a cseresznye 40, a meggy 50 forintba került. A málna 80 forint, a nyári alma 15.” (Harminc év távlatából érdemes összehasonlítani a mai árakkal.)
A 2. oldalon Papp Rezső írt a Váci Naplók történetéről: „Örültem a szerkesztő felkérésének, hogy Vác legújabb heti- és helyi lapjában idézzem fel a korábbi Váci Naplók történetét.
„… Dr. Kristóf Béla polgármester felhívta a figyelmünket, hogy a lakosság igényli a rendszeres helyi hetilapot. Javasolta, hogy a koalíciós pártok fogjanak össze és adjanak be kérést a Tájékoztatásügyi Minisztériumhoz. Az engedély a Nemzeti Bizottság címére szólt 1125/1946. T. M. iktatószámmal, hetenként egyszer, négy oldalon az utcai terjesztés jogával. Augusztus negyedikén jelent meg az első szám. A polgármesteri jelzés igaz volt: úgy fogyott a lap, mint a kenyér. Váci Napló volt a neve, alcíme: A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba Tömörült Pártok demokratikus hetilapja. 1946 szeptemberétől már engedélyt kaptunk Nagy Ferenc miniszterelnök aláírásával a heti kétszeri megjelenésre. A kétszeri megjelenés is kapósnak bizonyult, a Váci Napló rentábilis volt. Ennek ellenére 1949 márciusában, felsőbb utasításra meg kellett szüntetnünk.
Következett az Észak-Pestkörnyék váci mutációja, majd a Pest megyei Néplap váci önálló rovata. 1956 októberében ismét dr. Kristóf Béla polgármester kezdeményezte a helyi lap megindítását. Gyombolai Márton szerkesztésében megjelent az Új Váci Napló, a Vác városi Nemzeti Forradalmi Bizottság lapja. Később a városi dolgozók lapja lett, s megjelent 1957 március nyolcadikáig…”
A 4. oldalon Furucz Zoltán főszerkesztő/laptulajdonos interjúja olvasható Bartos Ferenccel – A polgármester nem sértődős, de csak a többiek után szavaz címmel.
„…Vácott működik az önkormányzati testület. Ez önmagában még nem hírértékű, de ha visszagondolunk az elmúlt hónapok eseményeire, amikor is számos településen meglehetősen hangos botrányok közepette kellett távoznia a polgármesternek, vagy éppen fordítva: a képviselők egy része mondott le mandátumáról – nos, akkor azt kell mondanunk, hogy mégis csak megnyugtató a hír. Még akkor is, ha Bartos Ferenc polgármester újabban nem szívesen emeli fel elsőként a kezét szavazáskor, mert elege volt a sok támadásból. Nem akarja újra és újra azt hallani, hogy túlságosan erőszakos.
– Ön keresztény ember. Amióta polgármester, gyakrabban fohászkodik az Úrhoz, mint előtte?
– A két dolog között nincs igazán összefüggés, ám mostanában a fohászaimban más szerepel, mint korábban és ez szerintem természetes.
– Magyarországon több tucat olyan város létezik, mint Vác. Vác mégis mitől Vác?
– Vác talán mégsem a tucatvárosok közé tartozik, hiszen kevés olyan település van, amely több mint ezeréves múlttal dicsekedhet. Ehhez egy olyan szellemiség párosul, amely immár kulturális központtá emelte a várost. Mindezt úgy, hogy Vác nem megyei jogú város.
– Cél lehet számunkra a megyei jogú városi rang?
– Ilyen közvetlen célunk nincs és egyelőre nem is lehet. A képviselő-testületben és általában az itt élők nagy részében egyre erősödik az a vélemény, hogy Vácnak nem kellene tovább nőnie. Ám a város nem tudna megfelelő életteret biztosítani még több embernek.
– Máris túltelített lenne Vác?
– Sajnos igen. Az elmúlt évtizedekben egy mesterségesen felduzzasztott iparba ezreket csalogattak be vidékről. Ma viszont éppen a gazdasági változások következtében számos ember veszíti el kenyérkeresetét, marad állástalan. Világos, hogy nincs szükség ennyi emberre az iparban…”
„… – Ma a városban éppen az elviselhetőség határán van a munkanélküliség. Ez a másik oldalról, azok felől nézve, akik állástalanok, bizonyosan még súlyosabbnak látszik.
– Megjelent a városban a nyomor is?
– Én azt hiszem, hogy jelen van, bár nem mindig tudjuk megtalálni. A nyomor megjelenése számomra akkor félelmetes, ha arra gondolok, hogy nem mindenki jelentkezik a szociális szervezeteknél. Rengetegen szégyenkeznek helyzetük miatt, bár nem kellene. Nem győzzük elégszer hangsúlyozni valamennyiünk felelősségét…”
„.. Ön – a szavaiból látszik – szereti a várost. Fontosnak tartja a személyes népszerűséget?
– Mindenkiben van némi hiúság és ez természetes emberi dolog. Azonban nem viszem a dolgot túlzásba, legalábbis remélem.
– Sértődős ember?
– Bár valószínűleg erre nem nekem kellene válaszolnom, én úgy látom, hogy nem vagyok az. Egészen az utóbbi időkig rendszeresen elmondtam véleményemet, de döntés után, függetlenül attól, hogy miként értékeltem a helyzetet, minden erőmmel a végrehajtáson dolgoztam.
– Az előbb ön úgy fogalmazott: az utóbbi időkig mindig elmondta a véleményét. Ebből az következik, hogy mostanában már nem teszi. Miért?
– Néhány képviselőtársam szóvá tette, hogy véleményemmel túlságosan is befolyásolom a testületet. Ezért mostanában nagyon gyakran megvárom, amíg a többiek felemelik a kezüket, s én csak akkor szavazok…”
Forrás: vaci-naplo.hu
