Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere már a harmadik ciklusban vezeti a várost. Nagyinterjúnkban feltettük neki az összes kényes és intim kérdést, lesz szó sikerekről, drámákról, tervekről.
– Polgármester úr, miként viseli a koronavírus-járvány okozta nehézségeket, hogy bírja?
– Személyesen jól bírom, de természetesen azt is tudom, hogy nagyon megviseli az országot és a környezetemben lévő barátaimat is ez a fajta bezártság, korlátozottság, és sokakat a betegségtől való félelem is rossz állapotban tart. Azokkal pedig mélyen együtt érzek, akik elveszítették hozzátartozójukat a járványban, hiszen én is közeli barátomat, teniszmentoromat veszítettem el Bogyó Laci bácsi személyében. De bajban mutatkozik meg a közösség ereje, és itt Dunakeszin jelesre vizsgáztunk.
– Ön már nyitna? Hiszen amikor a kutatások azt mutatták, a többség szerint Dunakeszin jó élni, s ebből szlogent is csináltak, akkor azért rendszeresen voltak remek rendezvények.
– A közösségi életet fontosnak tartom, viszont azt is, hogy azon a vékony ösvényen maradjunk, ahol még a járványügyi megfontolások is elégségesen érvényesülnek, illetve a gazdaság is tud működni, és az emberek élete is a legközelebb tud maradni a megszokotthoz.
– Hogy állnak a tervezett fejlesztésekkel?
– Az építőipari szektort nem érintette olyan súlyosan a válság, mint például a turizmust. A mi fejlesztéseink az eredetileg meghatározott ütemben folytatódtak. Már tavaly év végén elkészült egy kézilabdacsarnok, már megújított épületben tudnak tanítani a katolikus általános iskola pedagógusai. Folyamatban van a kormányablak megnyitása és az EuroVelo 6 kerékpárút átadása. Az oktatási infrastruktúra nekem szívügyem, bölcsőde, óvoda és általános iskola épült, s tervezés alatt áll két középiskola. A másik kiemelt terület az egészségügy. Teljesen újjáépítettük a háziorvosi rendelőket, és a következő hetekben készül el a Dunakeszi Szakorvosi Rendelőintézet felújítása, bővítése.
– Ha már a város fejlődését a járvány nem állította meg, az ön életét befolyásolta?
– Igazság szerint én nem éltem olyan nagyvilági életet, amelyet túlságosan befolyásolt volna. Ráadásul ősszel átestem a betegségen, szerencsés módon nálam könnyű kimenetelű volt. Ezután kicsit felszabadultabban érezhettem magam, hiszen túl voltam rajta.
– Ha már személyes dolgoknál tartunk, akkor hogy lett egyáltalán Önből polgármester? Hogy indult a pályafutása?
– Zuglói voltam, matematika szakon végeztem. Miután megismerkedtem a későbbi feleségemmel, az volt a közös vágyunk, hogy családi házba költözhessünk és nagy családot alapítsunk. Erre Zuglóban nem volt lehetőség, mivel addigra teljesen beépült. Mi rengeteget jártunk Dunakeszire, nagyon megszerettük, és 1992-ben itt vásároltunk telket. Azok közé a szerencsés pályakezdők közé tartoztunk, akiknek a családja tudott segíteni, hiszen édesapám a rendszerváltás idején magas beosztású vezető volt. Ez lehetővé tette, hogy telket vegyek, majd felépítettük azt a családi házat, ahol, akkor még úgy gondoltam, életem végéig fogok lakni.
– Tehát mondhatjuk azt, hogy gazdag családból származik?
– A szocializmusban nem voltak igazán gazdagok, ezt furcsa lenne kijelenteni, de mindenképpen jómódú az akkori viszonyokhoz képest. Arra elég volt mindez, hogy – bár szerényen éltünk – a húszas éveim elején családi házam legyen.
– Akkor még úgy gondolta, hogy ott fog megöregedni, aztán mégsem… Mi történt?
– Amikor kikerült a család Dunakeszire, a legnagyobb fiam egyéves volt. Családi szempontból a terveink szerint alakult minden, jöttek egymás után a gyerekek. Amikor kiköltöztünk, úgy gondoltam, hogy itt keresek magamnak munkalehetőséget is. Elhelyezkedtem egy lámpatesteket gyártó cégnél, ahol először 3 évig üzletkötő voltam. Olyan sikerrel, hogy a legjobb eredményeket én hoztam a számukra.
– Állítólag az üzletkötőre van a legnagyobb szüksége egy cégnek, hiszen nem baj, ha rossz a termék, a lényeg, hogy el tudják azt adni. Ez ott is így volt?
– A termék is jó volt. Én mérnök-közgazdászi végzettséget szereztem, ez pedig remek műszaki cikk volt, és tetszett az is, hogy nem külföldi termékekkel kereskedtünk, hanem mi gyártottunk lámpatesteket. Hamar a cég egyik vezetője lettem. A vállalat teljes gyártása, illetve a beszerzések tartoztak hozzám, ezt csináltam 10 évig, nagyon jó eredményekkel.
– Azt hallottuk, hogy végzettsége van, de nyelvvizsgája vajon van-e?
– Igen, bár akkoriban még ez nem volt kötelező és nem is volt egyszerű az én korosztályomnak, hiszen kilenc éven keresztül oroszt tanultam. Igaz, angolból érettségiztem, és később fontosnak tartottam, hogy a gyerekeimnek példát mutassak, úgyhogy a legnagyobb fiammal együtt levizsgáztam. Egymás mellett ültünk az írásbelin, a szóbelit is együtt tettük le. Szerencsénkre mindkettőnknek sikerült.
– Puskáztak egymásról?
– Nem, nem, nem! Bár akkor én még jobban beszéltem angolul, mint a fiam, ma már ő felsőfokon kommunikál.
– Térjünk egy picit vissza arra az időszakra, amikor termelési vezető volt. Mi történt ezután?
– Mindig aktív közéleti életet éltem, patrióta szellemben, úgyhogy országgyűlési képviselő lettem, majd a városházán kerestem további feladatokat 2007-től alpolgármesterként, később polgármesterként. 2010-ben választottak meg először, és nagyon szeretem csinálni. Az országgyűlési képviselőséget is feladtam Dunakesziért, és boldog vagyok, hogy ezt értékeli is a közösség. Kifejezetten élvezem, hogy az ötlet felvetésétől a megvalósításig végig a dunakesziek érdekét képviselve keményen dolgozhatok, és a végén ott a jutalom, hogy a közösség értéket kap. Az emberek közvetlen szolgálata közel áll hozzám.
– Közben viszont véget ért a családi házas idill, nem ott öregszik meg. Miért váltott lakásra?
– A családi ház komfortját feladva egy társasházi lakásba költöztem, hogy lakást tudjak biztosítani a gyerekeimnek. Rájöttünk, hogy felnőttként már nem fognak velünk élni, és mi egyedül maradunk a nagy házban. Ezért egy társasházat építettünk, hogy együtt maradhassunk a gyerekekkel, de meglegyen az önállóságuk. Így édesapám is ide költözhetett. Három generáció él együtt, egymásra számítva, mégis külön.
– Lényegében a családi házból sok kis lakást csinált és akkor így közel lehetnek a gyerekek?
– Igen, ez volt a koncepció több mint tíz éve.
– Ők egyébként elfogadták ezt? Mert látjuk, hogy Dél-Amerikában tökéletes, ha a családok egymás mellett laknak, míg máshol azt mondják, anyós pajtás azért papucsban ne tudjon átjönni.
– A gyerekek nyitottak voltak erre a dologra, de nyilván kérdéses volt, hogyan fog működni ez a közelség. Mivel már éltünk előtte is együtt a családi házban és ott ez működött, feltételeztük, hogy a kicsit már külön vagyunk, de mégis együtt dolog továbbra is beválik. Volt az életemnek egy szakasza, amikor olyan volt, mintha kollégiumban laknék, hiszen ott élt még az akkori családi házunkban három egyetemista gyerekem, és a nagyobbik lányomnak az udvarlója is. Akkor sem voltak nehézségek, így gondoltuk, hogy működni fog az egymás melletti lakások ötlete.
– Ott élnek most a társasházban, ahol az Ön ellenzéke 2015-ben tüntetett is a lakások előtt. Akkor miért nem magyarázta el ezt nekik? Mert viszonylag logikusan hangzik a koncepció.
– Tehát úgy gondolja, hogy kimegyek a tüntetésre, és akkor beszélek velük? Szerintem ők nem voltak arra kíváncsiak, hogy mi a valóság. A céljuk a támadás volt, mint ez ilyen esetben mindig az ellenzékieknek.
– Azt elmondta már, hogy a családi házból lettek a társasházi lakások, de lényegében ez fedezte a költségeket?
– Édesapám is eladta budai lakását, plusz régóta készültünk erre az építkezésre, lényegében másfél évtized előzte meg a projekt megvalósítását. Ahogy említettem, gyerekkoromban is egyszerű és takarékos életet élt a család. Ugyanakkor olyan feladatokat láttam el az életben, ami azért magas jövedelmet biztosított, és a megtakarításainkat korábban is ingatlanokba fektettük. Az építkezés során arra volt szükség, hogy eladjuk a családi ingatlanokat, konkrétan egy nagyobb telket és a lakásokat.
– Egyébként volt építkezési tapasztalata, vagy gondolta, kipróbálja?
– A családi házat is magam építettem. A társasházat is a saját cégünk húzta fel. A kilencvenes évek közepétől volt egy jól működő betéti társaságunk édesapámmal, műszaki munkák sorával. Azzal építettük, majd amikor kiszálltam a cégből, megvettem a lakásokat. Így még a CSOK-ot is fel tudtam venni hozzá teljesen szabályosan. Ez a kormány olyan alkotása, olyan családtámogatási lehetősége, amely nekünk, nagycsaládosoknak ideális, és ösztönzi, meghálálja a gyermekvállalást.
– Ha jól ment a cég, miért szállt ki?
– Az új jogszabály miatt, amely kimondta, hogy a polgármester nem végezhet más keresőtevékenységet. Ugyan osztalékot nem vettem ki, munkavállaló pedig nem voltam, így vélhetően jogi szempontból nem lett volna gond, de nem akartam támadási felületet adni politikai ellenfeleimnek.
– Azért minden nem fenékig tejfel, mert közben elvált a feleségétől. Azt mondta az interjú előtt, bármiről kérdezhetem, így talán nem veszi rossz néven, ha felvetem: miért vált el?
– Huszonnégy év után szakadt meg a kapcsolat. Így visszatekintve azért azt mondhatom, hogy mindig olajozottan működött az életem. Általában, ha belekezdtem valamibe, bármilyen vállalkozás, munkahely volt, mindenhol becsülettel helytálltam. Polgármesterként is azt gondolom, ellenfeleim is elismerik munkabírásomat, azt, amit a közösségért teszek. Sajnos a magánéletben ez nekem hatalmas dráma volt.
Az első olyan, amikor azt hittem, megszakad a szívem, édesanyám halála volt. A második ilyen törés, amikor rá kellett jönnöm, ennyi év után más irányba mentünk a feleségemmel. Az értékrendem szerint elképzelhetetlen volt, hogy valaha is elváljak. Harmonikus családi kapcsolatban neveltük a gyerekeket, de miután kirepültek a fészekből, máshogy alakult az életünk. Én egy darabig elutasító voltam a válással kapcsolatban, de rá kellett jönnöm, bele kell törődni abba, hogy így változnak a dolgok.
– Fel tudott állni ebből a családi drámából?
– Igen, szerencsére sikerült újrakezdenem a személyes életemet. Utána lett egy új kapcsolatom, megtaláltam a boldogságot.
– Miként szokott kikapcsolódni, mi a hobbija?
– Azon kívül, hogy éjjel-nappal képes vagyok az ügyekkel foglalkozni, mert a munkám egyben a hobbim is? Rendszeresen teniszezem és futok, de úszni is szoktam. Szerencsére a gyermekeim és az új párom is nagyon aktívan mozognak, így a hétköznapokban és a hétvégén is tudok velük sportolni. Például az idősebbik fiam, aki idén szerzi meg a gépészmérnöki diplomát, személyi edzősködéssel is foglalkozik. A kisebbik fiammal és a párommal pedig teniszezni szoktunk. Motorozni is szeretek.
– Igaz, hogy BMW motorja van?
– Igen, BMW nagy robogóm van egész pontosan. Gyerekkoromban rengeteget motoroztam. Később a munkám is nagyon lefoglalt, a család is, de miután a gyerekek már felnőttek lettek, újra visszataláltam a motorozáshoz. Egyik barátomnál láttam meg ezt a BMW-t, és tulajdonképpen ez hozott vissza a motorozásba. Már a negyedik tulajdonosa vagyok, nem egy új darab, 9 éves, de ápolom, gondozom, ezért olyan számomra, mintha új lenne, nekem gyönyörű.
– Ha lehetne valamit kívánni egy jó tündértől, mit kívánna? Akár magának, akár Dunakeszinek?
– A város történetének legtermékenyebb időszaka volt az elmúlt néhány év, azt kívánom, hogy legyen még néhány alkotói nyugalommal eltöltött esztendő, és ne mesterséges politikai botrányok foglalják le az energiáinkat. Hozzáteszem, jó a testületi munka, korrekt, a város érdekében tevékenykedünk a nézetektől függetlenül. S ha már sikerekről beszélek, nagyon szeretném, hogy amin évek óta dolgozunk, az új középiskolák, megvalósuljanak. 2010-es polgármesterré választásom óta itt tulajdonképpen egységben működik a képviselőtestület. Alá is írtunk egy együttműködési megállapodást, s ehhez mindenki tartja is magát. A városért dolgozunk és nem politikai csatározásokkal telik az időnk. Azt kívánom, ez a nyugalom maradjon így. A magánéletben is van kívánságom. A gyermekeim felnőttek, hárman hamarosan diplomások lesznek, a kisebb lányom jövőre érettségizik. Nagyobbik lányom tavaly férjhez ment, szeptember elején nagypapai kihívások elé nézek, kisfiút vár a család. Az, hogy nagypapaként meg tudjak felelni, ez is nagy vágyam!
Forrás: dunakeszipost.hu
