oktatás

Bölcsődék napja: Dunakeszin Tóth-Gréczy Korinna vehette át „Az év kisgyermek nevelője” elismerést

A világon az első bölcsődét Párizsban nyitották meg 1844-ben, s pár év múlva már közel 400 hasonló intézmény működött világszerte, elsősorban egyházi létesítményként. Magyarországon 1852. április 21-én nyitották meg az ország első bölcsődéjét Budapesten, a Kalap utcában. A bölcsődék napja 2010-től államilag elismert ünnep hazánkban. Dunakeszin a jeles napra emlékezve április 20-án köszöntötték a bölcsődei dolgozókat.

A Napsugár Bölcsődében rendezett ünnepségen Dióssi Csaba polgármester bevezető gondolataiban a 19. század évtizedeinek gazdaságáról, a nagyipari termelés fejlődésével együtt megjelenő munkaerő-keresletről, a nők munkába állásával párhuzamosan megmutatkozó gyermek elhelyezési gondokról beszélt, melyre válaszként a világon elsőként, 1844-ben Párizsban megnyitották az első bölcsődét.

  • Pár év múlva már közel 400 hasonló intézmény működött világszerte – ismertette a történelmi tényt a polgármester.

Dióssi Csaba felidézte a magyarországi bölcsőde 1852. április 21-i megnyitásának előzményeit, a szervezőmunkában kitüntetett szerepet magára vállaló Brunszvik Júlia személyiségét, és korszakalkotó tevékenységét.

Majd arról beszélt, hogy a város azzal is kifejezi tiszteletét az óvodaalapító Brunszvik Teréz és a bölcsődealapító unokahúga, Brunszvik Júlia emléke előtt, hogy az Alagligetben lévő bölcsődéhez és óvodához vezető utca neve Brunszvik.

  • Napjainkban nagyobb igény van a bölcsődékre, mint egykoron, ezért csak az elmúlt tíz évben két bölcsődét építettünk a városban. A harmadik bölcsőde építésére már benyújtottuk a pályázatunkat. Nem kisebb célt tűztünk ki, mint azt, hogy minden dunakeszi bölcsődés korú gyermeknek ne csak helye legyen az intézményben, hanem minden szolgáltatást és nevelést ugyanolyan magas színvonalon megkapja, mint itt, a Napsugár Bölcsődében, melyet két éve avattunk fel – hangsúlyozta a polgármester, aki kiemelte: nemcsak a fejlesztésekre, az intézmények épületeinek színvonalára, hanem az itt dolgozó kollektívára is nagyon büszkék lehetnek.

Dióssi Csaba köszönetet mondott a dolgozók elmúlt évi tevékenységéért, külön kiemelve, hogy szakmai, pedagógiai tevékenységük mellett a koronavírus-járvány elleni védekezésből is jelesre vizsgáztak. Elismeréssel szólt Szabóné Ónodi Valéria, a Dunakeszi Óvodai és Humánszolgáltató Központ és Könyvtár vezetőjének irányító, szervező tevékenységéről is, aki mögé egy emberként sorakoztak fel a bölcsődei és óvodai dolgozók.

  • Önöknek nem csak a korlátozásokat kellett elviselniük, de helyt kellett állni a munka frontján is. Köszönöm önöknek a megszokott magas színvonalú tevékenységüket, és a veszélyhelyzetben tanúsított együttműködésüket, az oltások szervezésében nyújtott teljesítményüket – mondta elismeréssel a hangjában.     

Az ünnepségen a város országgyűlési képviselője, dr. Tuzson Bence ötgyermekes édesapaként is méltatta a bölcsődei dolgozók mindennapos áldozatos tevékenységét.

A bölcsődei dolgozók azok, akikkel minden nap szeretetteljes légkörben és biztonságban vannak kisgyermekeink, mialatt mi dolgozunk. Ezért a szeretetért és biztonságért nem lehetünk eléggé hálásak – mondta, aki szerint ezt a tevékenységet hivatástudat nélkül nem lehet jól végezni.

Azt szeretnénk, hogy a bölcsődei dolgozók erkölcsi megbecsültsége mellett az anyagi megbecsültsége is minél nagyobb legyen. Ezért évről évre nő a bölcsődei dolgozók juttatása, idén pedig a kormány bevezette a kisgyermeknevelők számára a helyettesítési díjat, amely valódi segítség és elismerés azoknak, akik kettő helyett állnak helyt – mondta.

„Az év kisgyermek nevelője” elismerést idén Tóth-Gréczy Korinna vehette át, akinek tevékenységét Szabóné Ónodi Valéria méltatta.

„Korinna 2018 szeptembere óta dolgozik városunkban diplomás kisgyermeknevelőként. Munkáját a Fóti úti bölcsődében kezdte, majd 2019 augusztusában vállalta, hogy tapasztalatával segíti a Napsugár Bölcsőde elindítását.

A Napsugár Bölcsőde megnyitása óta csoportvezető kisgyermeknevelőként irányítja az egyik gondozási egység szakmai tevékenységét, ezen kívül bölcsődevezető-helyettesként is számíthatok lelkiismeretes munkájára.

Korinna aktívan segíti a magas színvonalú szakmai munka megalapozását az újonnan érkező kisgyermeknevelők esetében, pályakezdő társával megismertette hivatásunk szépségét és kihívásait, megszerettette a pedagógus pályát. Tapasztalata, valamint nyugodt, konfliktuskerülő személyisége révén kollégái kérik és elfogadják véleményét, javaslatait.

Nagyfokú empátiáról tett tanúbizonyságot, a gyerekekről egyéni igényeik figyelembevételével gondoskodik, rendszeresen konzultál a gyógypedagógussal, hiteles információkkal segíti a szülőket, támogatja a családokat. A szülők minden esetben bizalommal fordulnak hozzá, gyermekük fejlődésével és nevelésével kapcsolatban tanácsát kérik és elfogadják” – hangzott el többek között.

A város által adományozott oklevelet Dióssi Csaba polgármester adta át Tóth-Gréczy Korinnának, akit Tuzson Bence virággal köszöntött a jeles alkalomból.

(Vetési)

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...