Sport

Champions Bowl nemzetközi tenisz verseny Dunakeszin

Rövid szünet után idén ismét bekapcsolódik a honi és a nemzetközi teniszélet vérkeringésébe a Nexon Dunakeszi Teniszklub, melynek nyitányaként a rangos nemzetközi Champions Bowl magyarországi versenyét rendezi meg május 7-től 9-ig – tájékoztatta lapunkat Bogyó Tamás.

A dunakeszi klub elnökétől megtudtuk, hogy a fiúk és a lányok négy korosztályban mérik össze tudásukat, melyek győztesei szeptember 8. és 15. között a horvátországi Umagban 33 ország legjobbjaival mérkőznek meg a végső győzelemért. Május 17-én pedig 18 év alattiak világranglista pontszerző versenyének ad otthont Dunakeszi.

A korábbi évek hagyományaira építve ismét rendkívül intenzíven kapcsolódunk be a nemzetközi versenyrendezés vérkeringésébe. Két évvel ezelőtt volt először magyar állomása a Champions Bowl-nak annak köszönhetően, hogy a verseny jogtulajdonosa a Nexon Dunakeszi Teniszklub. Nagy örömmel és büszkeséggel tölt bennünket, hogy idén is megrendezhetjük ezt a versenyt a Magyar Tenisz Szövetséggel közösen. A nemzetközi torna honi versenyének rangját jól mutatja, hogy május 7-9. között a szövetség naptárában csak és kizárólag a dunakeszi verseny szerepel, ami azt is jelenti, hogy a 2007-ben, 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben született fiúk és lányok legjobbjai nálunk lépnek pályára. Bátran mondhatjuk, hogy a magyar bajnoksággal egyenértékű lesz a verseny, hiszen mindenki el fog indulni, hogy ezt a remek lehetőséget kihasználja és próbálja magát kvalifikálni a horvátországi nagy döntőre – jelentette ki Bogyó Tamás.

Két éve sikerrel szerepelt a magyar csapat az umagi nemzetközi döntőben

– Ez egy fantasztikus verseny, melyen két éve már részt vettünk és 33 országból a nagyon előkelő 4. helyen végeztünk a pontversenyben, az éremtáblázaton. Ez a remek siker annak is köszönhető volt, hogy két különböző korosztályban, Kincses Kolos (2007-ben született) és Kardos Lora (2009-ben született) megnyerte a versenyt. Különben mind a két játékos jelen pillanatban is regnáló magyar bajnok és a korosztályában a legjobbnak számít hazánkban – ismertette Bogyó Tamás, aki a közelmúltban elhunyt édesapjától, Bogyó Lászlótól vette át a negyedszázados teniszklub irányítását.

Teniszedzőként és előadóként nemzetközi sikerekkel büszkélkedő sportember elmondta, a Champions Bowl kiváló lehetőség a magyar fiatalok számára, hogy nemzetközi szinten is felmérjük tudásukat, tehetségüket, mert aki szorgalmas, kellő alázattal elvégzi a sikert megalapozó munkát, akkor annak előbb-utóbb meglesz a gyümölcse.

A Nexon Dunakeszi Teniszklub elnöke, a verseny főszervezője reményét fejezte ki, hogy a koronavírus-járvány miatt az elmúlt évvel ellentétben idén nem marad el a magyarországi kvalifikáció, és az umagi nagy döntő sem.

A sportvezető nagyon optimista, bizakodással tekint a jövőbe, azt reméli, hogy a Champions Bowl után alig tíz nappal, május 17-én sikerül megrendezni a másik nagy nemzetközi versenyt is.

  • Ez még rangosabb verseny lesz! A 18 év alattiak világranglista pontszerző versenyének mezőnyét fogadjuk Dunakeszin. Nagyon reméljük, hogy a vírushelyzet nem akadályozza meg a feltörekvő tehetséges teniszezők seregszemléjét, melyre várhatóan 12-15 országból érkeznek 15 és 18 év közötti fiúk és lányok. Köztük a tehetséges magyar fiatalok is – mondta.

Bogyó Tamás köszönetét fejezte ki a verseny támogatásáért a klub névadójának, a Nexon-nak, és Dunakeszi Város Önkormányzatának, amely lehetővé tette, hogy a tavaly szeptember megnyílt Duna-parti modern Nyíltvízi Edzőközpontban szállásolják majd el a versenyzőket.

  • Bízom benne, hogy mindkét verseny nagy élményt jelent majd a tenisz kedvelőinek, akiket szeretettel hívunk és várunk a Magyarság Sporttelepre, hogy minél többen részesei lehessünk a magyar teniszezők sikereinek – fogalmazott Bogyó Tamás.

Vetési Imre (Dunakeszi Polgár)

Még szintén érdekelheti...