Sport

Megújult a Vasút utcai asztalitenisz-terem Dunakeszin

Állami támogatás és önkormányzati önerő felhasználásával korszerűsítették a Dunakeszi, Vasút utca 11. szám alatt található asztalitenisz-termet. A felújított létesítményt november 2-án ünnepélyes keretek között adták át. Az eseményen részt vett Dióssi Csaba polgármester és Szabó József, a körzet önkormányzati képviselője is.

Emlékezés

Mindenszentek ünnepe és halottak napja

A katolikus egyházban mindenszentek ünnepén, november 1-jén a megdicsőült, azaz mennybe jutott és szentté vált lelkeket ünnepljük, másnap, halottak napján pedig minden elhunytról, de különösen is a tisztítótűzben szenvedő lelkekről emlékezünk meg.

gazdaság

Vitézy Dávid: megállapodtak az Egyiptomba szánt vasúti kocsikról – a Dunakeszi Járműjavító gyártja

Megállapodás jött létre az Egyiptomba szánt vasúti kocsikról – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken Facebook oldalán azt követően, hogy Magyar Péter miniszterelnök vezetésével kétoldalú tárgyalásokat folytattak Egyiptom elnökével, Abd el-Fattáh esz-Szíszivel és minisztereivel az Országgyűlésben.

Programajánló

November végén nyit a dunakeszi jégpálya

November 27-én látványos műsorral nyitja meg a kapuit a dunakeszi szabadtéri korcsolyapálya a Katonadombon. A tavalyi árak maradnak, a nyitvatartás átláthatóbb lesz: a jégfelújítás miatt napközben egyórás szünetet tartanak. A részletekről Selmeczi–Nyikos Nikolettát, a Dunakeszi Programiroda vezetőjét kérdezte a dunakeszipost.hu munkatársa.